Náray Tamás: Sok szempontból kisebbséginek tekintem magam, és Magyarországon...
Nemrég bemutatták Náray Tamás Nagy Sándor ihlette új festményeit. A divattervező-festőművész a Nők Lapjának adott interjút ennek apropóján. Azt mondja, megválogatja, kinek adja el a képeit.
A műterem falain belül a képek magukba zárják az ujjaim érintését, a leheletem nyomait, az energiámat, sőt, szinte a DNS-em esszenciáját is. Kvantumfizikai nézőpontból a festményeimben ott tükröződik a lényem. Éppen ezért nem bocsátjuk áruba műveinket csupán bárkinek, hanem csak annak, akivel valamilyen szinten szimpatizálunk. Szerencsére olyan kollégákkal dolgozom, akik hasonlóan spirituális nézőpontból közelítik a művészetet. Ha bármelyikünk úgy érzi, hogy egy festményem csak azért kelne el, hogy egy sötét sarokban porosodjon, míg a halálom után esetleg értékesebbé válik, akkor inkább nem adjuk át, mert ez felesleges. Ezek a művek azért születtek, hogy valaki a nappalijában élvezze őket. Számos üzenetet kapok, és van, aki megosztja velem, hogy a napját a festményem előtt meditálva kezdi.
Az interjú során felmerült, hogy Náray gyakran említi magát szorongó és rettegő emberként írásaiban, és érdekes kérdés, hogy ez a jellemző hogyan alakult át az idő előrehaladtával.
Az ok folyamatosan változik, de a minőség stabilan megmarad.
- kezdi, hozzátéve: "Sokféle értelemben kisebbséginek mondhatom magam. És Magyarországon meg Kelet-Európában ez nem népszerű státusz. Nyugat-Európában sem fenékig tejfel a helyzet, Spanyolországban sem, ahol élek, de azért ott jobban érvényesül a felvilágosodottság és az etikai normák kötelező betartása. Nem lehetne elég hosszú ez az interjú, hogy összefoglaljuk, minek van kitéve egy olyan ember, mint én. Ezt el kell tudni viselni, de az elviseléshez hosszú út vezet, és ez nagyon hamar szorongóvá teszi az elszenvedőt. Mert úgy érzi, vele van a baj. És azt, hogy vele van a baj, megpróbálja kijavítani. Megpróbálja eltakarni, elleplezni, és eközben eluralkodik rajta egy olyan végeláthatatlan és sorvasztó megfelelési kényszer, ami meggátolja abban, hogy önmagát tudja adni. Ez olyan feszültséghez vezet, ami rendszerint félelemben, pánikban és szorongásban nyilvánul meg, ami végigkísér, beépül a sikereidbe, a tudatalattidba, a sejtjeidbe, és a végén mindig találsz valamit, amin jól kiszoronghatod magad. És közben azok az emberek, akik ítéletet fogalmaznak meg, arra büszkék, amit kizárólag a szerencsének köszönhetnek. Míg másokat olyan dolgok miatt sorolnak hátrébb, amiket azok szintén a szerencséjüknek, vagy ha úgy tetszik, a szerencsétlenségüknek köszönhetnek."
Lapunk még áprilisban készített egy beszélgetést Nárayval, akit éppen a jelentős spanyol áramszünet idején sikerült elérnünk.
