Fedezd fel, hol metszi egymást a foci, a gaming és az irodalom! Exkluzív interjú Tonio Schachinger osztrák íróval – Könyvmániások magazinja.

Mi a közös a számítógépes játékok, a foci és a könyvek világában? És miért lepi meg az osztrákok néha a járókelőket hideg vízzel? Tonio Schachinger, az osztrák irodalom fiatal tehetsége, felfedte titkait az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon. Egy izgalmas interjú keretében merültünk el a gondolataiban.

Tonio Schachinger szinte robbanásszerűen lépett be a köztudatba, amikor debütáló kötetével azonnal felkerült a Német Könyvdíj rövidlistájára. 2023-ban pedig már a második művével elnyerte ezt a rangos kitüntetést. Első regénye, a "Nem úgy, mint ti" (itt beleolvashatsz, itt írtunk róla) a profi labdarúgás világába enged bepillantást egy sikeres és tehetős sportoló életén keresztül, miközben mélyebb gondolatokat oszt meg a családról és a szerelemről. A könyv kapcsán Pető Péterrel beszélgettünk a Margó Könyvek podcastban.

A Valós idők című, elismert regény lapjain az író egy izgalmas utazásra invitál bennünket a számítógépes játékok világába. Ebben a különleges univerzumban a főszereplő menedéket talál a szigorú bécsi elitiskola kihívásokkal teli mindennapjaiból. De vajon milyen személyes tapasztalatok inspirálták Schachingert? Hogyan élte meg a hirtelen jött népszerűséget? Interjúnkban mindenre választ kapunk!

Milyenek a benyomásaid Magyarország kapcsán? Volt már alkalmad ellátogatni ide?

Gyerekkoromban már megfordultam Sopronban, de most először érkeztem hosszabb időre. Tegnap egy teljes napot szenteltem a város felfedezésének: felkapaszkodtam a várhoz, majd sétáltam a Margitszigeten. Budapest igazán lenyűgöző város, tele élettel és szépséggel.

Mielőtt rátérnénk a könyveidre, szeretném, ha megismernének kicsit téged a magyar olvasóid. Nem titok, hogy Indiában születtél, de édespád osztrák, édesanyád pedig mexikói-ecuadori származású. Ha jól tudom, most Bécsben laksz, de éltél Nicaraguában is. Mit jelent neked az otthon?

Azt mondanám, hogy Bécsben érzem igazán otthon magam, annál is inkább, mert gyerekként sok időt töltöttem más helyeken.

Ennek hatására fokozatosan olyan személlyé formálódtam, aki inkább a stabilitást és a megszokott környezetet részesíti előnyben, és nem vonz a vándorlás életstílusa.

Persze a munka miatt sokat utazom, de nagyon tudom élvezni, ha csak úgy otthon lehetek a macskámmal.

Bécs mindkét könyvedben fontos szerepet játszik: a Nem úgy, mint ti lapjain a legszebb és legjobb város, ami "kéjes arroganciával" óvja magát attól, "hogy olyan legyen, mint a világ többi része, mint Németország". Te hogyan viszonyulsz most ehhez a helyhez?

Bécs számomra egy különleges hely, hiszen ötéves korom óta itt élek, így már több mint 28 éve. Az idő múlásával szinte mindenkit megismertem a városban, ami elképesztő közelséget teremtett számomra. Más városokban, mint például Berlinben, ahol mostanában többször megfordulok, viszont kifejezetten izgalmas az ismeretlenség. Jólesik új felfedezéseket tenni, és tapasztalni, hogy a város tele van meglepetésekkel. Legutóbb éppen Berlinben jártam, mielőtt Magyarországra indultam, de előtte még visszahúzott a szívem Bécsbe, hogy meglátogassak egy barátot. Biciklivel érkeztem hozzá, és ismét megérintett az a meghitt érzés, hogy minden sarkot, utcát és emléket ismerősnek találok.

Pontosan tudom, mikor fognak zöldre váltani a lámpák, ismerek minden horpadást a kerékpársávban.

Az otthonosság néha unalmas rutinba torkollhat, ha a környezetem állandó marad, és nincsenek új impulzusok, amelyek színt vihetnének a mindennapjaimba.

A Valós időkben azt fogalmazod meg, hogy "Bécs egyediségét a polgári külső mögött rejtőző excentrikus személyiségek határozzák meg."

Ez így is van, jó párral találkoztam már. Múlt héten Berlinben egy régi bécsi barátommal voltam és a párjával, aki német, de szereti azt játszani, hogy úgy beszél, mint az osztrákok. Éppen a metróban voltunk, amikor valami olyasmit próbált mondani akcentussal, hogy "vidd az útból a bicikliket". Amit viszont képtelen megérteni Ausztriával kapcsolatban, az az, hogy ez túlságosan is barátságos gesztus volt tőle.

Az osztrákok hajlamosak arra, hogy ne fejezzék ki nyíltan a véleményüket, ha valami nem nyeri el a tetszésüket. Inkább csendben maradnak, és nem kérik meg az embert, hogy változtasson a viselkedésén.

Inkább cselekednek valamit. Például kiöntenek egy pohár jéghideg vizet az ablakon. Ezt már én is megtapasztaltam, és bátran állíthatom, hogy nem egyszer fordult elő! Amikor a fiatalok az utcán szórakoznak, már azt sem mondják, hogy legyen csend, hanem csak egy pillanatra megállnak, majd hirtelen rájuk zúdítják a vizet. Az osztrákok nem igazán hajlamosak a nyílt konfrontációra, ám a maguk módján meglehetősen agresszívek tudnak lenni, ezért fontos, hogy megtaláld a megfelelő módot a kezelésükre.

Lépjünk be egy kicsit a könyveid varázslatos világába! Úgy tűnik, mélyen beleásod magad abba, amiről írsz – legyen szó a Nem úgy, mint ti futball-univerzuma, vagy a Valós idők számítógépes játékainak világáról. Milyen élmények és emlékek kapcsolódnak ehhez a két különböző, ámde izgalmas területhez?

Igen, mostanra úgy érzem, hogy alaposan megismertem ezeket a világokat, de nem azért, mert én is részese vagyok. Nem vagyok profi focista, sem e-sport versenyző. Az igazság az, hogy rendkívül érdekelnek ezek a területek. Amikor valami igazán magával ragad, nem érzem, hogy kutatásokba kellene fognom. Épp ellenkezőleg: teljesen belemerülök abba, ami izgalmas számomra, és csak később jut eszembe, hogy erről írni fogok. Számomra a kihívás nem annyira abban rejlik, hogy elegendő információt gyűjtsek, hanem inkább abban, hogy ne használjam fel az összes anyagot, mert attól tartok, hogy túlterhelném vele az olvasót.

Ha túl sokat akarunk beletenni egy könyvbe, annak nem lesz jó vége.

Regényeket nem csupán az információkért olvasunk, de a tehetséges írók mesterien beépítik a tudást a történeteikbe. Én magam is rengeteget tanultam a könyvekből, még ha azok elsődlegesen fikciós mesék is voltak. Fontos tehát, hogy a szerzők megtalálják azt a finom egyensúlyt, ahol a narratíva és az érdekességek természetesen kiegészítik egymást.

Tényleg lenyűgöző és egyben meglepő is a választott témáid palettája. Az irodalom iránt érdeklődő emberek gyakran nem a foci vagy a gamer univerzum legnagyobb rajongói, így a te érdeklődésed különösen figyelemfelkeltő. Az ilyen sokszínűség izgalmas új perspektívákat nyithat meg, és lehetőséget ad arra, hogy az irodalom és a sport vagy a játékok közötti kapcsolatokra is rávilágítsunk.

Mindig bízom benne, hogy ha számomra valami igazán izgalmas, akkor az olvasók figyelmét is felkelti. Például a Valós időkről számos visszajelzést kaptam, amelyek szerint az olvasók előzetesen semmit sem tudtak a játékról, mégis élvezettel merültek el benne.

Egyszer egy 90 éves hölgy kézzel írt nekem egy levelet, hogy elmondja, mennyire tetszett neki a könyv.

Számomra ez lenyűgöző, és ezek a pillanatok mindig hatalmas örömöt okoznak!

Nyilvánvaló, hogy a saját kíváncsiságod hajtott, hogy mélyebben belemerülj a választott témákba. De most nézzünk vissza az időben: vajon te magad is játszottál valaha?

Körülbelül nyolctól tizennégy éves koromig a foci töltötte ki a mindennapjaimat. Aztán, amikor belépett az életembe az első barátnőm, hirtelen más érdeklődési körök vonzottak: az irodalom, a zene és a filmek világába merültem el, és a futball elveszítette a korábbi varázsát. Később, körülbelül 24-25 évesen, újra rátaláltam a foci örömeire, és egyfajta reneszánsz időszakot éltem át. A számítógépes játékokkal is hasonló utat jártam be: tinédzserként rengeteg időt töltöttem velük, és bár nagy élvezettel játszottam, nem voltam igazán ügyes. Egy időre félretettem őket, de végül újra felfedeztem őket. Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor ez megtörtént: az e-sport világába való belépésem idejére esett, amikor már nem kívántam a focit.

Elkészítettem az első regényem, de sajnos egyik kiadó sem mutatott érdeklődést iránta, pedig egy teljes éven át kerestem a megfelelő lehetőséget.

Ráadásul amíg a Nem úgy, mint ti szövegén dolgoztam, elhanyagoltam a tanulást, úgyhogy nehéz volt lépést tartani. Rengeteg dolgom lett, szerkesztőt akartam találni, de közben be kellett pótolnom a lemaradásaimat. A kiégés szélén álltam, nagyon stresszes időszak volt, és tényleg nem voltam jó passzban.

A játék remek lehetőséget nyújt a pihenésre és a szórakozásra!

Olyasmi. Korábban a futballt használtam arra, hogy elterelje a gondolataimat, de ez a regényemmel megszűnt. Minden alkalommal, amikor meccset néztem, már eleve bennem volt, hogy erről majd írnom kell. És közben persze az is idegesített, hogy még ki sem akarják adni a könyvemet. A számítógépes játék elvont a focitól, és minden mástól is, amit csinálnom kellett volna, de akkor értelmetlennek tűnt.

Ha jól értem, a fociban és a számítógépes játékokban számodra az volt a közös, hogy segítenek kicsit kiszakadni a valóságból. Ez végső soron az irodalomról is elmondható, nem?

Természetesen! Íme egy egyedi változat: Valóban, hiszen amikor egy könyv lapjaira merülsz, a valóságot hátrahagyva más világokba léphetsz. Az élet bizonyos szakaszaiban különösen fontos, hogy elvonuljunk a mindennapok zajától, és felfedezzük a képzelet határtalanságát.

Úgy vélem, a legszebb olvasási élmények akkor jönnek, amikor a lelked mélyén vagy a bánat, vagy az öröm hullámai zúgnak. Ilyenkor a szavak szinte életre kelnek, és a történetek még intenzívebbé válnak.

Számomra a játékok is így működnek, az értékük viszont a külvilág szemében gyakran eltér. Ha például a szüleid megkérdezik, hogy mit csináltál az elmúlt hónapban, és te azt feleled, Proustot olvastál, valószínűleg azt fogják mondani, hogy nagyszerű. De ha azt válaszolod, hogy a Zeldával játszottál, akkor nem sok mindent fognak tudni kezdeni az információval. Persze a szüleidtől is függ, a lényeg, hogy általában ritkán találkoznak ezek a területek.

Nagyon mélyen belém ivódott az a pillanat a Valós időkből, amikor főszereplőd, Till, megpróbálja megosztani az anyjával, Helgával a számítógépes világát. Elmondja neki, mennyire fontos számára az, amit csinál, hogyan éli meg a virtuális kalandokat. Ám, ahogy a beszélgetés halad előre, Helga egyre inkább elveszíti a fonalat, és a szavak, amelyek eddig hidat képeztek közöttük, hirtelen idegenné válnak. A kapcsolatukra nehezedő szakadék egyre szélesebb lesz, és Till arca az elkeseredés és a csalódás jeleit mutatja.

Szerintem általánosságban is nehéz megérteni a többi embert. De az irodalom egyik erőssége például, hogy ha elolvasol egy regényt, beleképzelheted magad a szereplők fejébe, és fejlődik az empátiád. Bár hozzáteszem, pont ebben a könyvben merül fel, hogy ha a könyvek együttérzést generálnak, akkor miért olyan érzéketlen Till tanára, aki amúgy sokat olvas. Nem ugyanúgy működünk tehát, de az irodalom talán segíthet megérteni más valóságokat.

Természetesen, beszéljünk a karaktereidről! Kicsit mélyebbre ástam, és észrevettem, hogy Till és a Nem úgy, mint ti Ivója körül egy valóságbeli játékosokból álló világ bontakozik ki, míg maguk a főhősök teljesen fiktív alkotások. Kíváncsi vagyok, hogyan születtek meg ezek a karakterek. Van valamilyen valós inspirációjuk, vagy teljesen a képzeleted szüleményei? Hogyan formálták őket az élményeid és a körülötted lévő emberek?

Az inspiráció forrása sokszor meglepően sokféle lehet. Például, felfedeztem egy osztrák gamert, aki már 15 éves korában is kiemelkedő teljesítményt nyújtott az Age of Empires világában. Utánajártam az életének, és bár az ő karakteréből csupán a játékra vonatkozó részleteket emeltem ki, mégis lenyűgözött az ő története. Hiszem, hogy minden karakter egy kicsit az író lelkéből fakad, valamint az életünkben megjelenő emberek, és a körülöttünk elhangzó megjegyzések is hozzájárulnak ahhoz, amit létrehozunk.

Ivo esetében Marko Arnautović is jelen volt, aki nemrégiben elérte azt a figyelemre méltó teljesítményt, hogy ő lett a legtöbb gólt szerző osztrák válogatott játékos.

Viszont őt nem lehet teljes mértékben az én karakteremhez hasonlítani.

Ivó meglehetősen ellentmondásosra sikeredett: arrogáns, egocentrikus, és sok mindenről elég sarkos véleménye van - például hogy mekkora semmirekellők az újságírók... Ennek ellenére én mégsem utáltam. Te jóban vagy vele?

Természetesen, nagyon szeretem őt. Tudtam, hogy nem éppen a legjobb példakép, sőt, kifejezetten megkérdőjelezhető tetteket hajt végre, de mégis meglepett, amikor megjelent a könyv, és láttam, hogy mennyien elutasítják.

Még az egyetemi tanárom is megjegyezte, hogy "érdekes a történet, de nem kedvelem ezt a srácot".

Értem, hogy miért nem bírják, de én tényleg nem gondoltam, hogy ennyire gyűlölni fogják. Szerintem ő nem egy rossz ember, még ha kifogásolhatóak is néha a döntései.

Valószínűleg egyszerűbb lenne megmagyarázni, hogy mások miért utálják, mint hogy mi miért kedveljük, de tegyünk egy próbát!

Talán éppen ezért vonzódunk hozzájuk: emlékeztetnek azokra az ismerős arcokra, akik szintén megosztják velünk a világukat, tele bolondos ötletekkel és vicces megjegyzésekkel. Persze, sokszor jönnek a furcsa, sőt, néha abszurd dolgok is, de a szívük mélyén nem rosszindulatúak. A kulturális színtéren viszont sokszor belebotlottam olyan emberekbe, akik ennek éppen az ellentéte: a szavaik mindig kedvesek és udvariasak, de ha alaposabban megnézzük, a valódi énjük sötét titkokat rejteget.

Ivo számára a futball nem csupán egy sportág, hanem egyfajta életforma, amely tele van izgalmakkal és kihívásokkal. Bár elismeri, hogy a játék iránti szeretet nem elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeres legyen, mégis van benne egy mély vonzalom, ami túlmutat a puszta kibíráson. A futball számára a közösség, a barátság és a szenvedély forrása is, így a pályán töltött idő nem csupán kötelezettség, hanem egy lehetőség, hogy kifejezze önmagát és találkozzon hasonlóan gondolkodó emberekkel. Ivo tehát mindkét aspektust megéli: a játék iránti szeretetét és a kihívások elviselésének képességét is, hiszen tudja, hogy a foci nemcsak a fizikai erőnlétről szól, hanem a szellem és a csapatmunka erejéről is.

Gyerekként mindannyian vágyunk arra, hogy valami különlegeset elérjünk, de a valóság gyakran rejtve marad előttünk. Fogalmunk sincs, mit is jelent igazán újságírónak lenni, ahogyan azt sem tudhatjuk, milyen érzés egy focista bőrébe bújni. Az álmok szépek, de az igazi tapasztalatok sokszor meglepnek minket.

Ilyen értelemben minden szenvedély egy kicsit kevésbé lesz vonzó, amikor hivatássá válik.

Ez nem jelenti azt, hogy az ember ne érezné magát szerencsésnek, amiért azt csinálhatja, amiről mindig is álmodott, de néha mégis úgy érzi, bárcsak újra gyermeki szemmel nézhetne a világra. Én is hasonlóan érzek. Írónak lenni csodálatos élmény, de ez is egy munka, amely messze túlnyúlik az írás aktusán. Sokan azt képzelik, hogy amikor megérkezik az ihlet, csak leülök, és minden magától jön. Pedig éppen az ellenkezője igaz! Ott ülök, tudom, hogy írnom kellene, de néha az elme üres, mint egy kihalt táj. A focisták esetében is hasonló a helyzet. A pályán szórakoztatják a nézőket, teljesítik a világ elvárásait, de ennek megvan a maga sötét oldala is. 17 évesen már világszerte ismerik őket, hatalmas nyomás nehezedik rájuk, és nem engedhetik meg maguknak, hogy egy fél évre eltűnjenek. Az iskolában mondhatod, hogy „ó, a hatodik osztályban nem teljesítettem a legjobban”, de a profi sportolók világában ez egyszerűen nem létezik. Ott a teljesítmény folyamatosan elvárt, és a verseny soha nem áll meg.

A barátaikkal való találkozások száma is korlátozott, és nem élvezhetik úgy a bulizás örömét, mint a többiek...

Bizonyos szempontból sosem lehetnek "normális" fiatalok.

Till viszont mintha éppen ebből a "normalitásból" menekülne a játékok univerzumába a Valós időkben, hiszen az iskolában igencsak meggyűlik a baja autoriter osztályfőnökével. Szerinted milyen hosszútávú következményei lehetnek egy gyerek életében, ha olyan tanárai vannak, mint "a Dolinar"?

Én magam is tanárnak készültem, úgyhogy láttam egy kicsit a másik oldalból, de még így is nehéz erre a kérdésre válaszolni. Az a lenyűgöző a gyerekekkel kapcsolatban, hogy sosem tudhatod előre a végeredményt.

Az iskola egy rendkívül érzékeny időszak, ahol nem csupán a tanárok, hanem az osztálytársak, a családi háttér és számos egyéb tényező is befolyásolja a fiatalok életét.

Számos tényező formálja életutunkat, és másodpercenként olyan döntéseket hozunk, amelyek alapvetően befolyásolják, hogy kik is leszünk a jövőben. Úgy vélem, nem lehet mindent csupán a neveltetés vagy a tanárok hatására hárítani.

Nézzük meg közelebbről ezt a tanárfigurát és az ő legendás Reclam-füzeteit. Bár nálunk az oktatási rendszer már nem működik ugyanúgy, Magyarországon még mindig könnyen megérthetjük a diákok félelmét a kötelező olvasmányokkal kapcsolatban. De mi a helyzet Ausztriában? Léteznek még olyan iskolák, ahol ilyen szigorúan veszik a kötelező olvasmányokat? Érdekes lenne megtudni, hogy a szomszédos országban milyen megközelítések jellemzik az irodalomtanítást, és hogy a diákok ott is hasonló nyomás alatt állnak-e.

Általában az iskolákban meglehetősen kevés olvasási anyaggal találkoznak a diákok, és gyakran a kortárs irodalomra helyezik a hangsúlyt. Dolinar azonban nem a megszokott tanárok közé tartozik, és amit Till tapasztal, az messze nem egy átlagos iskolai élmény. Amikor írtam, voltak kétségeim, hogy vajon bárki is megérti majd, hiszen annyira egyedi és különleges az, amit átél.

Végül azonban olyannyira sikeres lett a második regényed, hogy elnyerted a Német Könyvdíjat, de már az első is rövidlistás volt. Meglepetésként ért, hogy 2023-ban te lettél a győztes?

Amikor 2019-ben először jelöltek, biztos voltam benne, hogy nem én leszek a győztes, mert szerepelt a listán Saša Stanišić, aki végül meg is kapta a díjat. Második alkalommal ott volt ugyan a legjobbak között Terézia Mora, akinek hatalmas rajongója vagyok, de ő már nyert, szóval azt gondoltam, talán ezúttal van esélyem.

Nagyon frusztráló, amikor az első sorban ülsz, és a kamera közvetlenül az arcod előtt van, majd az utolsó pillanatban derül ki, mi fog történni.

Olyan ez, mint amikor a focisták a kapu felé rúgják a labdát, majd egy pillanatra megállnak, hogy a kamerába nézzenek. Ott vagy a képernyőn, és mindenki téged figyel – ez a helyzet nem éppen volt kellemes számomra. Aztán jött egy hét Frankfurtban, ami váratlanul rengeteg feladatot hozott magával, és ezzel együtt egy sor stresszes hónap is.

De azért jó dolgokkal is jár a siker, nem? Például eljuttatta a nevedet hozzánk!

Igen, de ezek a dolgok később érkeztek. Persze örültem, hogy a könyv ilyen jól fogyott, és rengeteg lehetőséget kaptam. De amikor hirtelen mindenki egy darabot akar belőlem, az eléggé frusztráló tud lenni. Ráadásul teljesen új élmény volt számomra, hogy hirtelen mindenki elkezdett ellenem érvelni. Azóta már megszoktam ezt a helyzetet, de akkoriban elég szokatlan volt, hogy csak úgy rám írnak Facebookon vagy Instagramon.

Más írók is kifejezetten csúnya dolgokat vágtak a fejemhez, amiket én soha nem mondanék senkiről.

Valószínűleg sokan úgy vélik, hogy a népszerűség elérkezésével együtt automatikusan jön a képesség is, hogy az ember könnyedén kezelje a támadásokat. És bár ez valóban elengedhetetlen, a valóság az, hogy hosszú és rögös út vezet addig, amíg valaki képes lesz nem engedni, hogy a negatív kritikák eluralkodjanak rajta.