Fedezd fel a kebabok ízletes világát és a turisták tengerén túli rejtett kincseket: Izmirben egy teljesen új oldalát ismertük meg Törökországnak.

Elmentünk Izmirbe, és több közhelyet is megcáfolunk: nem igaz, hogy mindenhol turistatömeget kell kerülgetni Törökországban, nem igaz, hogy a modern ország csak a múltjából él, ahogy az sem, hogy az articsóka unalmas zöldség.

Az oroszlántej, vagyis a jeges vízzel hígított raki, a naplemente varázslatos fényeiben tündöklik, miközben a parti sétány mentén ülve élvezzük a látványt. Én magam inkább a naplementére figyelnék, de a körülöttem zajló élet sokkal inkább megragadja a figyelmemet. A mozgóárusok sokfélesége vonja el a tekintetemet: van, aki jégre pakolt mandulát árul - ahogy hallom, ez egy remek csemege másnaposság ellen -, míg egy másik bátran kínálja a töltött kagylókat (midye), ahogy lassan baktatnak a sétányon. A "Kordon", Törökország harmadik legnagyobb városának tengerparti sétánya, egy bő kilométer hosszan nyúlik el, és pontosan olyan hely, amelyet az ember szívesen látna a saját utcája végén. Itt helyiek sétálnak, szerelmespárok pihennek a padokon, és a város hirdető molinói keverednek a politikai üzenetekkel. Mi, ahogy az isztambuli kísérőnk is mondja, az igazi sziesztamódba kapcsoltunk, hogy turistaként még inkább beleolvadjunk ebbe a vibráló háttérbe, és átéljük a hely szellemét.

Aki járt már Isztambulban, átélhette, milyen az igazi tömeg. Legyen szó egy turistalátványosságról, a bazárról vagy szimplán a gigantikus, 16 milliós lélekszámú metropolisz belső részeiről, a hömpölygés lesz az egyik alapélménye, a másik pedig a sorban állás. Mikor utoljára jártam arra, emlékszem, ahogy az európai oldalról a tömeg miatt menekültünk át a Taksim tér környékére, az ottani tömeg miatt meg egy teljesen üres bárba - így úsztuk meg a város utolsó nagy terrortámadását, ami pont a tér melletti İstiklal sugárúton történt. Visszamennék a városba? Gondolkodás nélkül, bármikor. De azért megjegyeztem, hova lesz érdemes a tömeg elől elbújni.

A nagyvárosi hömpölygés maradt meg alapélményként az ország második legnagyobb városából is: Ankara a modern török állam fővárosaként száz év alatt hatmilliós metropolisszá nőtte ki magát, és bár turistából itt kevesebb akad, emberből annál több.

Teljesen biztos voltam abban, hogy Izmirben is hasonló élmények várnak rám, hiszen végül is egy több mint hárommilliós kikötővárosról beszélünk, amely az Égei-tenger partján fekszik, híres a pompás konyhájáról és lenyűgöző ókori emlékeiről. Az érkezés után azonban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy átadjam magam a város különleges hangulatának: a megérdemelt sziesztának.

Izmirt minden adottsága arra hívja életre, hogy méltán viselhesse a nagyváros jelzőt. A település, amely a 20. századig görög nevén Szmirna néven volt ismert, Kis-Ázsia egyik legjelentősebb városa volt az Ókorban. Kivételes földrajzi elhelyezkedése révén az Égei-tengeri és anatóliai kereskedelem kulcsfontosságú csomópontjává vált, emellett pedig Homérosz, a híres ókori költő szülőhelyeként is számon tartják. Az ő élete körüli kérdések sokak számára rejtélyesek maradtak - például, hogy valóban létezett-e -, de a nevét viselő klasszikus művek keletkezését az i. e. 8. századra datálják. Később, körülbelül két évszázaddal Homérosz után, a lűdiai birodalom uralkodója, Alüatész, a város virágzásának végét jelentette, amikor leromboltatta azt. Az ezt követő időszakban a perzsák sem kímélték a romokat, teljesen eltüntették a város nyomait. Az i. e. 3. században azonban Nagy Sándor makedón király, aki legyőzte a perzsákat, a Pagosz domb oldalán újjáépítette Szmirnát, azon a helyen, ahol ma is áll.

Az egyre terjedő kikötőváros nem csupán a gazdagság és háborúk otthona volt, hanem olyan hely, ahol valódi kulturális olvasztótégely alakult ki. A Római Birodalom időszakától kezdődően, a bizánciak és az oszmánok érkezésével, a város lakossága rendkívül sokszínűvé vált. A 17. századra, amikor már Izmirként ismerték, a város kereskedelmi központtá nőtte ki magát, ahová bátor zsidók, örmények, valamint a szomszédos görögök és nyugati kereskedők érkeztek az Ibériai-félszigetről, elmenekülve a nehézségek elől. A város fontosságát tovább növelte az első törökországi vasútvonal, amely Isztambult kötötte össze Izmirel, így lehetővé téve a gyorsabb kereskedelmi kapcsolatok kialakulását. Azonban a 20. század viharos eseményei, mint a török-görög háború, amely következtében a görög közösség jelentős része elhagyta a várost – ezzel végleg megerősítve az Izmir név dominálását –, valamint egy pusztító tűzvész, amely a régi város szívét romba döntötte, mély nyomot hagytak az egykori sokszínűségben és gazdagságban. Az Izmir, bár megpróbáltatásokkal teli múltját hordozza, máig is képes újraéledni és megújulni, gazdag történelmi örökségével továbbra is vonzza a látogatókat.

A sokszínűség és a történelmi hagyományok lenyomata még ma is világosan érzékelhető, még a modern épületek falai között is.

Ha kíváncsiak vagyunk erre a gazdag történelemre, érdemes a látogatást egy gyorstalpalóval kezdeni a város új történeti múzeumában, az İzmir Kültür Sanat Fabrikasıban, amelynek egy dohánygyár (Alsancak Tekel Sigara Fabrikası) egykori telepe ad otthont.

Izmir városában számos várostörténeti múzeum várja az érdeklődőket, és ezek nem csupán a hűvös, kényelmes környezet vagy a gyors információátadás miatt érdemesek a felkeresésre. A múzeumok betekintést nyújtanak abba a gazdag kulturális örökségbe, amely İzmir történelmét és fejlődését tükrözi. Ha már elutaztunk ebbe a gyönyörű városba, kihagyhatatlan élményt nyújt a történelmi gyártelepek modernizálásának csodája is. A legismertebb kirándulási célpontok közé tartozik Efeszosz, Artemisz istennő hajdani városa, amely egykoron a hét csoda egyikeként volt számon tartva. A város lenyűgöző romjai ma már a világörökség részei. Észak felé haladva pedig Pergamon vár ránk, amely szintén a történelmi emlékek gazdag tárházát kínálja. Mindkét helyszín a turisták körében népszerű, és kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy megismerjük a régió kulturális gyökereit és történelmét.

Ha azonban kíváncsiak vagyunk arra, mit is takar pontosan a sziesztamód, üljünk be az egykori dohánygyár kávézójába egy jó kis kávéra, majd kalandozzunk egy kicsit a város utcáin. Ezután bátran vágjunk neki a kelet és nyugat irányának!

Aki már bejárta a valódi bazárokat, az jól tudja, hogy emlékeiben sokféle szó él, de a szieszta valószínűleg nem tartozik közéjük. A helyette ott lebegő nyüzsgés, a vibráló színek, a titkokkal teli labirintusok és a napernyő alatt pihenő macskák sokkal inkább megragadják a figyelmet. Az izmiri bazárban mindezek a jelenségek éppúgy jelen vannak, mint Isztambulban, azonban a légkör sokkal békésebb és hívogatóbb. Itt is sorakoznak mecsetek és zsinagógák, és az alkudozás művészete sem marad el; a szőnyegek és ékszerek (ha valódiak is) mellett luxusmárkák kerülnek elő rendkívül kedvező áron (bár ezeknek a hitelességét érdemes kétségbe vonni). A kínálatban régiségek sorakoznak a bronztálaktól kezdve a hetvenes évek popslágereit rejtő lemezekig, nem beszélve a fűszerekről, teákról és egyéb ínycsiklandó élelmiszerekről.

A helyiek mintha abban a hitben élnének, hogy a kínálatuknak lehetetlen ellenállni, így nem erőltetik ránk minden áron a termékeiket. Persze, mi sem tudtunk ellenállni a csábításnak; ki tudna nemet mondani egy bárányfejhúsból és agyvelőből készült söğüş szendvicsre? A kevésbé kalandvágyók számára ott van a szefárd zsidó konyha igazi különlegessége, a tahinivel töltött péksütemény, vagy a boyoz, esetleg a sajtos-paradicsomos-kolbászos melegszendvics, a kumru, ami szintén igazi ínycsiklandó élvezetet nyújt.

A bazár a város nyüzsgő részének a felfedezésére is kiváló kezdőpont, a közelben van az ókori város maradványaival az Agóra, a város egyik jelképének számító, a Konak téren 1901-ben felállított Óratorony - és természetesen ipari mennyiségű menyasszonyiruha-bolt.

Ha az izmiri gasztronómia igazi csodáit szeretnénk felfedezni, érdemes elindulni a város Kordonon túli, végtelennek tűnő tengerpartja mentén, nyugati irányba, Urlába. Urla egy színes és változatos terület, ahol nemcsak strandok és kikötővárosok várnak ránk, hanem csodás arborétumok és lenyűgöző ókori emlékek is. Az utóbbi években azonban a térség gasztronómiai központtá nőtte ki magát, és ez nem véletlen: a vidék gazdag mezőgazdasági adottságokkal rendelkezik. Itt, Anatóliában készült először olívaolaj, amelynek több ezer éves történetét az Uzunkulu falu szélén található múzeumban ismerhetjük meg. A Köstem olívaolaj cég által létrehozott komplexum számos érdekes technológiát mutat be, és szerencsére azt is megtanítja, hogyan tudjuk megkülönböztetni a kiváló és a gyenge minőségű olívaolajat.

A helyi borkultúra promotálására már itt is kialakítottak egy "borutat", az igazi truváj azonban az, ahogyan sztárstátuszba emelték az articsókát. Urlában fesztivált szentelnek a nálunk alig ismert zöldségnek, de a virágzó vagy még csak bimbózó zöldséget mindenhol meg lehet vásárolni az ünnepen túl is, és egy életre megtanultam:

Az articsóka valójában egy igazi gasztronómiai kincs, amely sokkal több meglepetést rejteget, mint a boltban fellelhető, unalmas konzervváltozat.

Az urlai gasztronómia igazi kincsesbánya, ahol a kedvező éghajlat és a termékeny föld együttműködése lehetővé teszi, hogy a halak és az olíva mellett számtalan zöldség és fűszernövény virágozzon. Amikor a zöldségek világába merülünk, érdemes túllépni a megszokott török konyha alapanyagain: itt bátran kísérleteznek a legkülönfélébb hozzávalókkal, mint például a cukkinivirággal, vadspárgával, papsajttal, pitypanggal és bogáncsfűvel. Egy csepp kiváló olívaolaj vagy egy kanál joghurt, esetleg labneh – a lecsepegtetett joghurtból készült krémes sajt – csodákra képes, és feléleszti a legextrémebb ízeket is.

Mindez természetesen érvényes az izmiri konyhára is, de hogy Urlát emeljük ki, az nem véletlen: az utóbbi években igazi gasztroforradalom bontakozott ki a régió szívében, Urla városában. Itt most egymást érik a Michelin ajánlásával büszkélkedő éttermek, amelyek közül néhány a fenntarthatóságra fókuszáló zöld Michelin-csillaggal is büszkélkedhet. Nyilvánvaló, hogy itt nem csupán a tálalás esztétikáját jutalmazták, hanem a helyi alapanyagok kreatív felhasználását is, bizonyítva, hogy a töltött szőlőlevélen túl is van még bőven ínycsiklandó lehetőség.

Érdemes ide is ellátogatni, mielőtt nagyon megtelik turistával.

Ha kelet felé indulunk Izmirből, bő két óra alatt érünk el egy igazi kettő az egyben látványossághoz: Hierapolisz ókori városának romjaihoz, amelynek az egyik bejáratától nem messze található egy különleges természeti képződmény, a Pamukkale forrás. Jó, ha igazán pontosak akarunk lenni, érdemes megfordítani a sorrendet, hiszen minden bizonnyal a város épült fel a termálforrás mellé. Pár ezer évvel később ennek persze nincs különösebb jelentősége, aki most odalátogat, egy befagyott vízeséshez hasonló természeti képződmény mellett csodálhatja meg az ókori város maradványait, Kleopátra fürdőjével - igen, a legenda szerint az egyiptomi királynő is megfordult itt -, színházzal, templommal, szentéllyel és egy gazdag város emlékeivel.

Természetesen a turisták is jelen voltak – ám igazi torlódásra csak a termálforrásnál bukkantunk, ahol a biztonság érdekében szinte minden négyzetméterhez jutott egy figyelmeztető tábla a csúszós felületre.

Aki viszont hajlandó még száz kilométert autózni, és nem fél egy laza hegymászástól sem, érdemes elmennie Kibyráig, ahol a hegyi bokrok között - és a modern városka fölött - egy elképesztő római kori város maradványaihoz juthat el. A nyolcvanas évek végén megkezdett és kétezres évek elején felpörgetett feltárás nyomán ma már egy a zenekari árok helyén gyönyörűen megmaradt Medúza-mozaikkal díszített színház, sírboltok, agóra, egy vízvezetékrendszerrel és látványos szökőkúttal együtt megmaradt fürdő és egy stadion romjai is elénk tárultak - miközben turistával szinte nem is találkoztunk.

A találkozásunk felejthetetlen élménye volt: egy stadion közelében egy japán turista szegődött mellénk, aki kiderült, hogy a Kodály-társaság büszke tagja. Éppen Magyarországra készült egy kultúrtúrára, és mivel már ott volt, úgy döntött, hogy megoszt velünk valamit a magyar hagyományokból. Az egykori stadion több ezer fős lelátójának árnyékában énekelte el nekünk egy gyönyörű magyar népdalt. Törökország közepén, egy ilyen váratlan pillanatban rájön az ember, mennyire kicsi a világ.

Ahogyan eljuthatunk ide: a SunExpress indít Budapestről közvetlen járatot Izmir felé heti két alkalommal.

Amikor érdemes felfedezni a helyet: a főszezon előtti és utáni időszak a legkedvezőbb - az ókori romok bejárása a nyári forróságban igencsak kimerítő lehet. Az articsókafesztivál áprilisban zajlik, de az őszi hónapok is remek választások lehetnek a borkultúra felfedezésére.

Ami nélkülözhetetlen a kellemes időtöltéshez: napvédő krém, komfortos lábbeli és egy kis készpénz.

Ami igazán lenyűgözött: Kibyra és az a sokszínűség, ahogyan Urla környékén az articsókát elkészítik. Az Urla Bagevi párolt zöldsége, amelyet ízletes vinegrettel tálaltak, örökre a kedvenc emlékeim közé fog kerülni.

Amiért otthon érezhetjük magunkat a török konyhában: nem csupán a rengeteg kebabos büfé miatt ismerjük és szeretjük, hanem mert ízei sokszor emlékeztetnek a magyar gasztronómia gazdagságára. (Hiszen a paradicsom és a paprika használata is közös szál, amely összeköti a két kultúrát.) A jó török ételek felfedezése igazi kulináris élmény, még akkor is, ha a hozzávalók néha szokatlanok számunkra.