Majdnem meg sem lehet ismerni: így fest most a 2002-es Big Brother Pongója.

Az egykori valóságshow-sztár ma már visszahúzódott a nyilvánosság elől, és tudatosan kerüli a figyelem középpontját.

Pongó betöltötte a 60. életévét, és a nézők számára a 2002-es Big Brotherből vált ismertté. Az egykori realitysztár mára szinte teljesen a sport világában találta meg a helyét – erről egy korábbi Tények Plusz-riportban is beszélt. Az évek során elismert személyi edzővé vált, aki elkötelezetten dolgozik azon, hogy a sport fontosságát minél szélesebb körben népszerűsítse. Bár a komlói bugyiboltja továbbra is működik, a fehérneműk értékesítését inkább a feleségére bízza, így ő a családi vállalkozás másik felére koncentrálhat.

Pongó egy széles körben ismert rendezvényt csinált az elmúlt években: 26 órán keresztül sportolt a 15 jelentkező, a legfiatalabb 14, a legidősebb pedig 60 éves volt. A céljuk egy új világrekord volt, ami sikerült is, azonban az eredmény még nem hivatalos, ugyanis a hitelesítés több millió forintba kerülne.

- nyilatkozta akkor. A korábbi bugyiárus igazi közönségkedvenc volt, ám a valóságshow után egy időre eltűnt. Azzal került ismét címlapokra, hogy átigazolt a konkurens Való Világba, ami akkoriban nagyon meglepte a rajongókat.

Related posts