A mesterhármas teljesítette küldetését Csikós Zsókánál, hiszen a kajak-kenu Európa-bajnokságot három ragyogó magyar aranyéremmel zárta.

A kajakos Csikós Zsóka az 500 és az 1000 méter után az 5000 métert is megnyerte vasárnap a racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon. A leghosszabb távon a kenus Csorba Zsófia is győzött, a kajakos Varga Ádám pedig második lett, így a magyar válogatott hét arany-, három ezüst- és öt bronzéremmel zárta a viadalt.
Az 5000 méteres futamokat ezúttal futószakaszok nélkül, egy nagy és öt kis kört megtéve teljesítették a résztvevők a Labe (Elba) Arénában.
A kenusok indították a versenyt, és mindkét magyar sportoló esélyesként lépett vízre – Csorba Zsófia az idei évben mindkét világkupát megnyerte, míg Adolf Balázs a címvédőként állt rajthoz. Azonban a győzelemhez végül csak Zsófiának sikerült eljutnia. A rajt után azonnal a hatfős mezőny élére került, és a spanyol Maria Corberával "kéz a kézben" haladtak a célvonal felé, folyamatosan küzdve a győzelemért.
"A spanyol lány most sokkal határozottabb volt, mint Szegeden, nem erre számítottam. Azt hittem, hogy már az első fordulónál el tudok lépni, de keményen küzdött, nagyon jó verseny volt - mondta az újpesti Csorba, aki a vegyes négyesben is szerzett egy ezüstérmet, így két dobogós helyezéssel utazhat haza. - Én futószakasszal jobban élveztem volna a versenyt, de úgy tűnik, hogy így is megy. Remélem, Milánóig, a vb-ig kitart a formám."
Az 1000 méteren hetedik Adolf Balázs az első kör végén hibázott, nekiment az egyik bójának, belülre sodródott, és mire "visszatolatott", az ellenfelek már messze jártak, így elszállt az esélye a címvédésre. Végül ötödik lett.
A kajakosoknál Csikós Zsóka folytatta diadalmenetét, az 1000 és az 500 méter után öt kilométeren is ő volt a leggyorsabb. Már az elején az élre állt, és bár időközben elvétve az ötfős elbolyból mások is vezettek, többnyire ő haladt elöl és a hajrához is ő érkezett elsőként. Az utolsó egyenesben nagy harc kezdődött a győzelemért, de a magyar kajakos bírta a tempót és ezúttal is ő haladt át elsőként a célvonalon. Csikós Zsóka a magyar csapat legeredményesebb versenyzőjeként három aranyérmet gyűjtött Csehországban.
"Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire sikeres lesz számomra ez az Európa-bajnokság. Három érmet tűztem ki célul, de az ötszáz méteres távval kapcsolatban csak annyit reméltem, hogy felállhatok a dobogóra. Az ezres táv megnyerésére vágytam, míg az ötezer méter mindig is a kérdőjelek között mozgott. Most viszont hatalmas örömmel tölt el, hogy végül három aranyérmet hozhattam haza" - nyilatkozta a 24 éves szolnoki kajakos a Magyar Távirati Irodának (MTI).
A rajtom délután nem sikerült túl jól, kisebb lapáttal versenyzek ötezren, és éreztem, hogy ezt még gyakorolnom kellett volna. Azt terveztem, hogy sokat +vizezek+, de ez nem sikerült, egyszerűbbnek tűnt, ha én megyek elöl. A hajrá miatt izgultam, mert 2021-ben is mentem ötezret, hasonlóan keveset "vizeztem" és a végén egy svéd lány lefiniselt. Nem szerettem volna, ha ez újra megtörténik.
Az 500 méteren aranyérmes Varga Ádám is a győzelemre esélyesek csoportjában lapátolt, amelyben hol ő vezetett, hol mások. Az utolsó körben aztán megindult a helyezkedés, a magyar kajakost többen is megelőzték, az utolsó kanyar előtt nem volt igazán jó pozícióban, de aztán valahogy mégis jó helyre került. A záró kétszáz méteren az éremért küzdhetett a portugál Fernando Pimentával és a dán Mads Pedersennel. A végét az élen lapátoló címvédő Pimenta bírta a legjobban, Varga pedig - akárcsak tavaly, Szegeden - ezüstérmet szerzett.
„Ez a verseny hasonlított a tavalyi szegedi eseményre, de talán most egy kicsit nehezebben éltem meg, mert hirtelen ránk zúdult a meleg. Az első két-három körben szinte száguldottunk, és bevallom, nem is tudtam, hogy képes leszek-e ezt a tempót fenntartani, de szerencsére később mérséklődött a sebesség. Biztos vagyok benne, hogy sok taktikai hibát vétettem, és többször is rossz vízen haladtam, de összességében elégedett vagyok a második hellyel” - mondta Varga Ádám a parton.