A politikai zűrzavar és a budapesti aszfalton született poénok fénye.
Az aranyrojtokkal díszített, vörös bársonyfüggöny mögött kerek asztalok sorakoznak, míg a fogason nádkeretbe csíptetett újságok hirdetik a múlt szellemét. Ez a hely egy igazi kávéházi atmoszférát áraszt, ahol a pianínó dallamai visszhangzanak, és a színész mikrofonnal a kezében idézi fel a régi kuplék varázsát: „Stux, maga igazi párizsi lett...” A ritmus szinte megragadja a lelket, és a századelő pezsgő világába repít, a pesti kabarék és orfeumok fénykorába. Fesztbaum Béla mesterműve, a Pesti polgár, lenyűgöző módon ötvözi a korhű hitelességet a szórakoztatás művészetével, elvarázsolva a közönséget a nosztalgia és a zene csodáival.
A 1900-as évek elején... Ekkor kezd igazán formálódni a világváros képe, ahol a jómódú polgárok és a szorgalmas kisemberek közötti dinamika egyre inkább érezhető. Ady és Krúdy, bankárok és kereskedők, művészek és iparosok, hazafias zsidó asszimilánsok egyaránt hozzájárulnak a város vibráló életéhez. A kávéházak, mulatók, törzsvendéglők és kiskocsmák színes forgatagában telnek a békeévek, miközben Pest Párizs kulturális hatásait igyekszik magába szívni. Az utánzás nem csupán külsőség, hanem a soknyelvű Budapest szövetébe szervesen beépül, ahol a magyar nyelv harmonikusan keveredik német (sváb) és jiddis elemekkel. Ez a sokszínű nyelvezet sokáig jellemzi a város életét, fűszerezve a mindennapokat egyre inkább kedélyes, néha pedig ironikus humorral.
A hetvenes években három nagyszerű színész, Benedek Miklós, Császár Angela és Szacsvay László már életre keltették nagy sikerű előadásukban ezt a világot, most Fesztbaum Béla, a Vígszínház kitűnő művésze új kompozíciójával idézi fel újra, egyben tiszteleg volt kollégája és barátja, Benedek Miklós emlékének.
Mesés este! Olyan szórakoztató, elgondolkodtató és megrendítő, mint egy sziporkázó eszmecsere, tele éles megfigyelésekkel és diszkrét pikantériával. Az érzés, mintha a kuplék, konferanszok és szövegrészletek nem a klasszikus mesterek, mint Nagy Endre vagy Békeffi László, hanem egy mai, a jelen kihívásait jól ismerő szerző tollából származnának. Mintha nem a múlt viharait idéznénk fel, mint az első világháború, a gazdasági válság vagy a negyvenes évek sötét árnyai, hanem a mai társadalom tükrében néznénk szembe a valósággal. Fesztbaum Béla nem erőlteti a múlt és a jelen összehasonlítását, a pesti polgár szellemének visszhangját kell keresni a szavakban. A nézőtér megtelt, a közönség feszülten figyel, kuncog, nevet és tapsol a poénok végén – főleg az idősebb generáció tagjait látom, hölgyeket és urakat, akiknek sok esetben a szerzők humoros, szatirikus megjegyzései a múlt század elejétől kezdve ismerős élményeket idéznek fel.
Veszik a lapot, erre-arra még emlékeznek is a háború utáni inflációs időkből, amikor percről percre drágult a zsír (is!), míg be nem jött a forint (Azt tudja, hogy Rákosi Mátyás a forint atyja? - Igen? Akkor a mama lehetett szép!), meg Királyhegyi Pál táviratára (Jozsip Sztálinnak, Kreml. Stop. a rendszer nem vált be), de örülnek annak is, hogy bravúros előadásban újra hallják Kazal László feledhetetlen, kacagtató számait. Fesztbaum beszédtechnikájával különben is azon kevesek közé tartozik, akik mesterei a színpadi beszédnek, a Kazal-féle telefonkönyvkuplé pergő előadása lenyűgöző.
A klasszikussá vált kuplék pikáns humorával és a pesti aszfalt vicceinek derűjével fonódik össze egy 1908-ból származó Ady-tárca, amely az első világháborút megelőző idők társadalmi-politikai nyomorúságát festi elénk. Megható Nagy Endre iróniával átszőtt, novellisztikusan gyönyörű írása a frontra vezeti a gondolatainkat: a kárpáti szél elől hóbunkerben rejtőzködő katonák álmait, akik estélyekről, pazar vacsorákról és elbűvölő nőkről ábrándoznak. Végül pedig a megindító dal: „Ha majd mind visszatérnek...” – amely minden olvasót érzésekkel tölthet el.
A pesti polgárt szeretni lehet, hiszen választópolgári elégedetlensége olykor ártatlannak tűnik, mégis maró gúnnyal mutatja meg a hatalomnak, mit gondol róla. Karinthy Frigyes "bátor" interpellációi például azt bizonyítják, hogy a szellemes, ironikus megnyilvánulások talán nagyobb hatással bírnak, mint a dühödt kirohanások. Békeffi László 1939-es konferansza remek példa arra, hogyan reflektál a kabaré a politikai helyzetekre, legyenek azok bármilyen veszélyesek is. A politikai szónoklatok, amelyekben csupán néhány mondat a hazafiságról, a jövőbeli jólétről és a mindent megígérő retorikáról van szó, pátoszukkal és üres frázisaikkal sokszor inkább komikusak, mint hitelesek. A köztes részeket pedig gyakran halandzsával töltik ki. Kosztolányi találóan „cukrozott epének” nevezte ezt a fajta iróniát, ami minden pesti ember lelkében ott lakozik, és amely szellemességgel és bölcsességgel tükrözi a főváros lakóinak gondolkodását.
Politikai kabaré? Igen, de szellemesen. S míg hallgatom, szomorúan arra kell gondolnom, hogy mennyire silány manapság a humor, a szatíra minősége, milyen személyeskedő és durva.
Fesztbaum Béla egy különleges utazásra invitál minket, amely során kétszer negyvenöt percen keresztül kalauzol el a múlt század történelmi eseményein – mindezt a pesti kabaré szórakoztató tükrén keresztül. Ez a város olyan hely, ahol a legnehezebb időszakokban is megjelenik a reményt sugalló humor, ahol a tipikus viccek egyetlen, sebtében elkapott párbeszéd során képesek kifejezni az egyéni és a kollektív sorsokat. Az a titkos összekacsintás, amely a pesti polgár és a hatalom között létrejött, igazi megváltást hozhatott abban a korban, amelyet Örkény István egyszerre nevezett születésünknek és halálunknak.
Nézzünk bizakodva a jövőbe - mondja egypercesében Örkény, hiszen száz vagy száztizenöt év múlva felépül pompás függőkertjeivel a régen várt visegrádi vár, és a kifejezés, hogy magyar, ige lesz (ikes!), ami a világ minden nyelvén a jó és szerencsés dolgokra lesz értendő, és elveszti értelmét a háború szó, legfeljebb fagylaltot neveznek el így: vanília, háború, csokoládé...
Ez az este gyógyító erejű, tele van bátorsággal és a humor iránti hitünkkel. A Pesti Színházban a "függöny előtt" hosszú, hálás tapsviharral ünnepeljük Fesztbaum Bélát és a kuplékat zongorán kísérő Termes Ritát, akik varázslatos pillanatokat teremtenek számunkra.
