Németország bármikor képes lenne talpra állni, de még mindig átél néhány nehézséget - Mandiner.

A fél világ örömmel hitelezne Németországnak, csak kérnie kellene. Egyetlen dolgot kell tennie az új német kormánynak: megkísérelni módosítani az alkotmányos adósságféket. Ha sikerül, azzal a gazdaság kint lesz a gödörből.

Immár nem csak a német belpolitikában folyamatos téma a 2009-ben alkotmányba iktatott adósságfék problémája. A passzus kimondja, hogy adott időszakban Németország hitelfelvételi költségei nem haladhatják meg a GDP 0,35 százalékát, vagyis a mindenkori kormánynak belső forrásokból kell megoldania a problémákat, hogy a külső finanszírozás szerepe (és a kockázat, hogy még egyszer előforduljanak a világválság súlyos pénzügyi következményei) minimálisra csökkenjen. A törvény alkotói azonban nem láthattak a jövőbe, és fogalmuk sem lehetett róla, hogy 2025-re a német gazdaság pusztító veszteségei már egész Európát veszélybe sodorják. Ahogy a még hivatalban lévő Scholz kancellár fogalmazott: "Ha tudták volna, soha nem szövegezik meg". Az adósságfék módosítása lehetővé tenné olyan óriáshitelek felvételét, amelyeket a kormány azonnal a befektetésekre tudna fordítani, ez pedig kirángatná végre a kátyúból a semerre sem moccanó gazdaságot - amelynek egészséges állapotában meg sem kottyanna törleszteni a kölcsönöket.

Az alkotmánymódosításhoz elengedhetetlen a kétharmados parlamenti többség, így az adósságfék a belpolitikai játszmák középpontjába került. A jelenlegi kormánykoalíció bukásához jelentős mértékben hozzájárult, hogy míg a Zöldek az adósságfék eltörlését követelték, a (jelenleg már leváltott) Lindner pénzügyminiszter vezette szabaddemokraták ellenálltak bármilyen változtatásnak. A feladat most az új kormányra hárul, amelynek élén valószínűleg Friedrich Merz áll majd, aki a kereszténydemokrata CDU színeiben indul, és várhatóan a Scholz-féle SPD-t választja fő koalíciós partnerének. Merz már jelezte, hogy nyitott az adósságfék reformjára, de szeretné, ha a felvehető hiteleket kizárólag befektetésekre lehetne fordítani, szociális kiadásokra vagy fogyasztásösztönző intézkedések finanszírozására pedig nem. Azonban a kétharmados többség megszerzése nem garantált: Merz egyik legnagyobb kihívása az lesz, hogy a lehető leghamarabb meggyőzze a törvényhozást arról, amit a közgazdászok, elemzők és tanácsadók az utóbbi években mindannyian egyértelműen hangoztattak: az adósságfék gúzsba köti Németországot.

Related posts