Mikroműanyagok rejtőznek a teafilterekben, ezért érdemes óvatosan bánni velük!
Gyakran fogyaszt teát? Érdemes átgondolnia, hogy a filteres változatok esetleg nem a legjobb választás, mivel ezekben mikroműanyag részecskék is előfordulhatnak, ráadásul több millió is.
A Barcelonai Autonóm Egyetem kutatói által végzett kutatás rávilágít, hogy a kereskedelmi forgalomban elérhető teafilterek használata során rengeteg nano- és mikroműanyag részecske szabadul fel, amelyek a teakészítés folyamata alatt a végül elfogyasztott italba kerülnek. Ezek az apró műanyagdarabkák képesek bejutni az emberi bélsejtekbe, majd a vérkeringés révén az egész testben szétszóródni. Ezt a figyelmeztetést osztotta meg a Rizikometer Facebook-oldala, amely az élelmiszeripari trendek és kockázatok figyelemmel kísérésére specializálódott.
A food-safety.com által közzétett információk szerint a kereskedelmi forgalomban elérhető teafilterek főzése során több millió nano- és mikroműanyag részecske kerülhet a vízbe.
A kutatás során a szakértők nejlon-6, polipropilén és cellulóz alapú teafiltereket vizsgáltak. Az áztatási folyamat során a polipropilén, cellulóz és nejlon-6 tasakokból milliliterenként (mm) körülbelül 1,2 milliárd részecske szabadult fel. Ezeknek a részecskéknek az átlagos mérete 136,7 nanométer (nm) volt, míg a polipropilén tasakokból 135 részecske/ml, 244 nm-es átlagos mérettel, a cellulózból pedig 8,18 millió részecske/ml és 138,4 nm-es átlagos mérettel kerültek elő.
A kutatók a főzött teában található részecskéket egy sor korszerű analitikai technika alkalmazásával vizsgálták. Ezen módszerek között szerepel a pásztázó elektronmikroszkópia (SEM), amely lehetővé teszi a minták részletes felbontású megfigyelését, valamint a transzmissziós elektronmikroszkópia (TEM), amely a belső struktúrák feltárására szolgál. Továbbá, az infravörös spektroszkópia (ATR-FTIR) segít a kémiai összetétel azonosításában, míg a dinamikus fényszórás (DLS) a részecskék méretének és eloszlásának meghatározására alkalmas. A lézer Doppler sebességmérés (LDV) pedig a mozgásuk sebességét méri, míg a nanorészecskék követésének elemzése (NTA) a nanométeres részecskék dinamikáját és koncentrációját vizsgálja.
Ezután a kölcsönhatások és az abszorpció vizsgálatának érdekében a részecskéket színezékekkel látták el, majd különféle emberi bélsejtekkel tették őket próbára.
A kutatás eredményei azt jelzik, hogy a nyálkatermelő bélsejtek szívják magukba a legnagyobb mennyiségű nano- és mikroműanyagot, amely a sejtmagba is eljut. Ez arra enged következtetni, hogy a bélnyálkahártyának kulcsszerepe van a műanyag szennyeződések befogadásában.
A kutatók kiemelik, hogy elengedhetetlenek a további kutatások, amelyek segítségével mélyebb betekintést nyerhetünk az ilyen műanyagrészecskéknek való hosszan tartó kitettség egészségünkre gyakorolt hatásaira. Emellett fontos, hogy standardizált vizsgálati eljárásokat és megfelelő szabályozási kereteket alakítsunk ki, amelyek célja a táplálkozási termékekkel érintkező anyagokból származó műanyagszennyezés problémájának kezelése.
