A kommunizmus árnyékában elkövetett bűntettek: I. rész - A halál népbiztosai - PestiSrácok A történelem sötét fejezetei közé tartoznak azok a napok, amikor a hatalom nevében embertelen döntések születtek. Az első részben a kommunista rezsim legnagyobb bű
Itt egy egyedi változat a megadott szöveg alapján: "Részlet Stefka István 'A Halál népbiztosa' című filmjéből. Kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu. Kommunista bűnök – I. rész: A halál népbiztosai. Készült: 2025. február 2-án."
A szöveg címe nem véletlenül egyezik meg azzal a játék-dokumentum filmmel, amelyet a magyar kommunisták vérengzéseinek és a történelmi Magyarország szétdarabolásának okairól készítettem a századik évforduló alkalmából (2019). A történelmi Magyarország területének kétharmadát és lakosságának egyharmadát elvesztette, ami nagymértékben a Vörös Kommün (1919) népbiztosainak hatalomra törő, felelőtlen politikai lépéseinek következménye volt. Különösen kiemelkedett Szamuely Tibor, a „halál népbiztosa”, akinek vérengző tevékenysége súlyosan hozzájárult ehhez a tragikus folyamathoz.
Néhány adat. Dr. Váry Albert koronaügyész-helyettes 1922. december 1-én közreadott jelentéséből, A vörös uralom áldozatai Magyarországon címmel dokumentálta névszerint, hivatalos jelentések és bírói ítéletek alapján a proletárdiktatúra, a bolsevik kormányzás áldozatait. A Tanácsköztársaság négy és félhónapos rémuralma alatt 590 ártatlan embert gyilkoltak meg. Szamuely Tibor egymaga száznál több ártatlan magyart gyilkolt le. A koronaügyész-helyettes szerint ez a létszám és névsor nem teljes. Hiányoznak az adatok azokról a területekről, melyeket időközben elszakítottak. Nincsenek benne azok sem, akik kétségbeesésükben öngyilkosok lettek vagy az elszenvedett bántalmazás (agyonverés) és fogva tartás alatt meghaltak. Váry nem tudta megállapítani azoknak a szerencsétleneknek a számát sem, akiket egyes vörös parancsnokok a harctéren kivégeztek. dr. Váry Albert csatolta jelentésében azoknak a népbiztosoknak a névsorát, akik felelősek voltak azért, hogy emberek százait legyilkolták-, közülük földműveseket, munkásokat, iparosokat, papokat, csendőröket, polgárokat, zsidó kereskedőket, országgyűlési képviselőket, jegyzőket, katonatiszteket, hosszú a sor- ezreit börtönbe vetették s százezreit kirabolták. Tehát 1919-ben pár száz kommunista a szervezett munkások százezreit befolyásolta, terrorizálta úgy, hogy egy egész országot rémuralom alatt tudott tartani.
Amikor a sajtó képviselői átveszik a hatalom irányítását, egy új korszak kezdődik, ahol a szavak ereje és a nyilvánosság befolyása kéz a kézben jár. Ez a pillanat lehetőséget ad arra, hogy a média formálja a társadalmi diskurzust, és felelősségteljesen tükrözze a valóságot, miközben új narratívákat épít. A kérdés már nem csupán az információk közvetítése, hanem a közvélemény alakítása, a hatalom ellenőrzése és a társadalmi igazságosság előmozdítása.
Kik voltak a véres diktatúra szellemi vezérei és végrehajtói? A Forradalmi Kormányzótanács tagjai 1919. március 21.-től:
A magyar történelem egyik különös fejezete során tíz figyelemre méltó egyén irányította az ország sorsát 133 napon keresztül. Kun Béla, a hírlapíró, Szamuely Tibor, aki szintén újságíróként ismert, Vágó Béla, a neves újságkiadó, valamint Lukács György, a költő és író, mindannyian a politikai élet színpadán tűntek fel. Pogány József ügyvédjelölt és újságíró, Szántó Béla könyvtáros, továbbá Vántus Károly munkás, Bokányi Dezső kőfaragó, dr. Landler Jenő ügyvéd és Alpári Gyula újságíró szintén jelentős szerepet játszottak ebben a furcsa és viharos időszakban. Ők ketten, a népbiztosok, összesen tízen, a politikai hatalom birtokosai lettek, és igyekeztek formálni Magyarország jövőjét a forradalom zűrzavarában.
Milyen figyelemre méltó! A korábbi média szakemberek, akik az Est, a Népszava, a Világ, a Pesti Napló és a Magyarország napilapoknál tevékenykedtek, valóban felforgató szándékkal írtak. Az ő tollukból származó írások már akkoriban is komoly hatást gyakoroltak a liberális, marxista és anarchista sajtóra, amelyet külföldről támogattak. Miközben hangosan hangoztatták a sajtószabadság hiányát, cenzúra nélkül terjeszthették nézeteiket. Károlyi Mihály megjelenése a kommunista hatalomátvétel előtt nem volt véletlen; a közvélemény manipulálása érdekében cikkekkel bombázták a társadalmat, amelyek a nemzetiségek elnyomásáról és az elavult történelmi Magyarország életképtelenségéről szóltak, miközben a jövőbeli demokratikus Magyarország ígéretét festették elénk. Valóban, Kun Béla és társai hatalomra jutásához szükség volt a tömegek támogatására, de a szabadkőművesek, a Galilei-kör tagjai és az orosz bolsevikokkal szövetkező magyar hadifogoly újságírók mindent megtettek azért, hogy félrevezessék a magyar társadalmat. A Kommunista Párt (KMP) 1918-as megalakulása után azonnal felfedték valódi szándékaikat, bemutatva antidemokratikus arcukat, dictatórikus és terrorista magatartásukat, amely a demokrácia minden formájának letörésére irányult, elvetve a történelmi és kulturális örökséget, valamint a magyar ősi hagyományokat.
A "A halál népbiztosa" című film egyik emlékezetes pillanata Stefka István történetéből bontakozik ki, ahol a középpontban Resetár Dániel alakításában Szamuely Tibor áll. A jelenet drámai feszültsége és a karakter mélysége lenyűgöző, amit Horváth Péter Gyula kamerája örökített meg a PestiSrácok.hu számára.
Aki önként adta át a hatalmat a kommunistáknak
Miként történhetett, hogy egy viszonylag jól szervezett és működő állam, mint az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint a királyi Magyarország, ilyen rövid időn belül összeomlott? Nem kívánom most elemezni, hogy az I. világháború kitörése mögött részben a nagyhatalmi érdekek, a globális politikai játszmák, másrészt a németek, Vilmos császár és a Habsburgok, valamint Ferenc József király hatalomvágyának és tévedéseinek összjátéka állt. Egyértelmű, hogy a magyar társadalom döntő része, élén Tisza István miniszterelnökkel, nem vágyott a háborúra. A kérdés az, hogy miként tudott utat törni magának a kommunizmus és a liberalizmus, valamint az a háttérszövetség a románokkal, szerbekkel és szlovákokkal, amelynek célja a több mint ezer éves Magyarország eltüntetése volt? A válaszokat a történelmi dokumentumok fényében találhatjuk meg, különösen egy háborús vereség után. Herczeg Ferenc a problémák gyökereit a kiegyezés utáni liberális politikában és Károlyi Mihály személyében látta, aki önként adta át a hatalmat a kommunistáknak. Ezt írja:
Gróf Károlyi Mihály sosem állt a demokrácia zászlaja alatt; inkább egy lecsúszott arisztokrataként élt. Számára a demokrácia nem az egyenlőség eszményét jelentette, hanem a hatalom megszerzésére irányuló vágyát. A munkásosztályban rejlő nemes és emberi érzések iránti érzéketlensége nyilvánvaló volt, hiszen csupán a gyűlölet és a hatalmi ambíciói táplálására használta fel őket. Politikai tevékenysége nemcsak hogy nem emelte, hanem még inkább aláásta a nagyvárosi tömegek morális értékeit.
Milyen érdekes? Az emberek közötti gyűlölet szítása a mai napig az úgynevezett demokraták, a liberálisok sajátja. Gondoljunk csak a woke- és genderizmusra vagy a black lives matter (fekete életek is számítanak) mozgalomra, avagy az SZDSZ-re, az MSZP-re, Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter megjelenésére a politikában. Herczeg világosan látta a Nagy Háború utáni helyzetet. Ezt írja az 1918. október 31-ei ,,őszirózsás forradalomról", Károlyi Mihályról:
,, A nemzet méltósága egy degenerált hazardőr kezébe volt letéve...Soha addig ország nem látta még kétes egzisztenciáknak olyan elszánt rohamát, mint aminőt gróf Károlyi Mihály vezetett a közélet magaslatai felé... A nemzet kardját, ezt a rettenetes és dicsőséges fegyvert, amely a népvándorlás harcaiban szórta első véres villámait, Linder Bélára bízták, egy elnyűtt idegzetű, gyönge fejű alkoholistára. Később derült ki Linderről, hogy beépített szerb ügynök volt. Tovább folytatva a gondolatsort: abban az órában, midőn nagyobb szükség volt a magyarság katonai erényeire, mint a honfoglalás előtt bármikor, Károlyi lefegyverezte Doberdó védőit (Linder: nem akarok katonát látni!), és az ország védelmét Diener Dénes, Jászi Oszkár és Bédy - Schwimmer Róza diplomáciai tudására bízta. Midőn a legnagyobb szükség volt a vonzó és összefogó erőre, amely a Szent Koronából árad, kitördelte a koronát a nemzeti címerből."
Károlyi Mihály otthonában készült a felvétel, amelynek pontos dátuma sajnos nem áll rendelkezésre. A fotó készítője Várkonyi László, és az MTI Fotó archívumából származik.
Mályusz Elemér történész ezt az időszakot így látta: 1919. január 17-én a Károlyi-kormány közleményben bejelentette, hogy végleg lemond arról, hogy a választásokat megtartja. A demokráciával való szakítást jelentette ez a hír, a leplezett vörös terror beköszöntését. Két hónapra rá a szociáldemokrata Kunfi Zsigmond és társai megegyeztek Kun Bélával valamint a többi vörös agitátorral a proletárdiktatúra kikiáltására és az Oroszországgal való szövetség megkötésére. A magyar államot- a történész szerint- ezzel a megsemmisülés örvényébe taszították, ami őket egyáltalán nem érdekelte. Bár proletár államról beszéltek, de a munkásságnak ehhez semmi köze nem volt, akárcsak később a Rákosi-és Kádár kommunista diktatúrája alatt sem. 1919. március 21-én kezdetét vette a legdurvább abszolutizmus, a legkíméletlenebb rémuralom. Jászi Oszkárnak, a Polgári Radikális Párt vezérének, Károlyi Mihály politikai tanácsadójának jelentős szerepe volt a kommunisták hatalomra jutásában. A proletárdiktatúra kitörésekor ezt javasolja párthíveinek: ,, A politikai felelősségben való részvételt ne vállalják ugyan, viszont ne szabotáljanak, hanem szellemi és igazgatási munkával támogassák az új kommunista rendszert." Bár Jászi később a vörös kommün ellen fordult, mikor látta a kommunista zsarnokság szörnyű tetteit, de a felelősséget nem moshatja le magáról, aki szabadkőművesként, liberális újságíróként (Huszadik Század szerkesztője) szellemileg megágyazott ennek az embertelen rendszernek.
A lap nyíltan bátorította a gyilkosság elkövetésére.
Minden, ami romlottságot, gonoszságot és pusztítást hordoz magában, 1918. októberétől kezdve utat tört magának, Károlyi Mihály hatalomra kerülésével. Az Est című lap nyíltan incitál a gyilkosságra. Ezen a vonalon a Tisza Istvánnal és Wekerle Sándorral kapcsolatos írások is megjelennek:
Hogy ezek az emberek még élnek, hogy nevüket az újságok leírják, az az ország és a béke boldogulásának legnagyobb akadálya. Az egész világon érthető közvélemény alakult ki arról, hogy csak a szélső demokrácia és haladás tudja a békét megcsinálni."
Szélső demokrácia! Micsoda szuggesztív, mégis megtévesztő fogalom. Valójában a kommunizmus, a vérengző diktatúra árnyékát hordozza magában. Miközben a háttérben megjelentek azok az újságírók, akik a magyarságot elárulták. Kéri-Krammer Pál, az Est című lap írója, lelkesen méltatja a cseh forradalmárokat, akik a magyar vármegyék szétszakítására készülnek. Kéri így fogalmaz: „...a cseh tartományokban a cseh nép lángjait már napok óta látjuk világítani... A cseh lángolásból, mint az erős vas, úgy jön ki most a cseh állam függetlensége.” Mennyire érdektelen számára, hogy ebből a lángolásból nem sokára Magyarország megcsonkítása fog származni. Kéri-Krammer Pál, a szabadkőműves Petőfi páholy tagja, egyike volt a Tisza-merénylet szellemi szerzőinek. A Tanácsköztársaság Sajtódirektóriumának vezetőjeként pedig jutalmát is megkapta. Az Erdély iránti vágyakozó románoknak is akadtak magyar segítőik. Bíró Lajos, egy újabb újságíró, a Világ című lapban így írt: „a magyarság elnyomta és üldözte a nemzetiségeket.” Ez később bizonyítékként szolgált a trianoni „béketárgyalásokon”, Nagymagyarország feldarabolására. A Népszava sem maradt tétlenül, ünnepli a cseh területszerző forradalmat, plakátjaikon pedig a marxisták kiáltványa mellett egy óriási, vöröskalapácsos figura készül lesújtani a magyar polgárokra. 1918 végére a káosz már szinte teljesen kialakul. A szabadkőműves páholyokban születnek a döntések a nemzeti tanács megalakításáról. Nem véletlen, hogy Tormay Cecile a Bujdosó könyvében ezt írja:
...De hát mit akar ez a sötét társaság? Hogy merik magukat a nemzet tanácsának nevezni? Kik azok, akik lázítanak az állam ellen, és saját maguk számára követelnek hűségesküt? Kik azok, akik egy szállodai szobából (Astoria) kiáltványt intéztek a néphez, ígérve az azonnali magyar békét, a nemzetek egyenjogúsítását, a nemzetek szövetségét, a föld felszabadítását és a dolgozó nép erőit fokozó, modern szociálpolitikát? Az ezeréves határokról viszont egy szót sem ejtenek!
Tudjuk, hogy a későbbi évtizedek során, legyen szó akár a Szovjetunióról, akár a kommunista Magyarországról, a kommunista vezetők folyamatosan újabb és újabb ígéretekkel álltak elő, ám ezekből soha nem vált valósággá semmi. Az ígéretek csupán üres szavak maradtak, melyek mögött nem állt valódi cselekvés.
Kun Béla 1919-ben lélegzetelállító beszédet mondott, melynek hatása még hosszú időn át érezhető volt. A pillanatot egy felvétel örökítette meg, amely az MTI archívumából származik.
A bűnösök kicsúsztak az igazság karmai közül, és sikerült elkerülniük a felelősségre vonást.
Összefoglalva: Magyarországon a kommunisták első rémuralma, amely tömegtámogatás híján állt, 1919 július végére összeomlott. Károlyi Mihály, az első köztársasági elnök, több százezer kék bankóval a zsebében először Csehszlovákiába, majd Svájcba menekült, hogy évtizedeken keresztül külföldről hergelje Magyarországot. A vörös hadsereg a románoktól elszenvedett vereség következtében felbomlott, míg Kun Béla és Szamuely Tibor, a proletárdiktatúra vezetői, megrakodva aranyakkal, ékszerekkel és pénzzel menekültek Ausztriába. Szamuely Tibor, a hírhedt Lenin-fiúk parancsnoka, több mint száz ember haláláért felelős, titokzatos körülmények között hunyt el; egyesek szerint elfogták Bécsújhely közelében, mások szerint a parasztok végeztek vele. Az biztos, hogy a tizenkilences események nem hoztak valódi kommunizmust Magyarországra, hanem csupán egy maroknyi leninista és anarchista értelmiségi uralmát, amely nemcsak a polgárságot és a parasztságot, hanem a munkásosztályt is elnyomta. Ez nem volt példa nélküli...
Facebook hozzászólás
Kapcsolódó témákA halál népbiztosaKun BélaSzamuely TiborTanácsköztársaságVezető
