Egy férfi fegyverrel hadonászott egy budapesti plázában, mert úgy érezte, hogy ezzel bizonyíthatja bátorságát és vagányságát.

A férfit garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgatták ki.
Egy X. kerületi bevásárlóközpontban csütörtök délután egy 46 éves férfi riadalmat keltett, amikor fegyverrel kezdett hadonászni a látogatók között. A férfi többször is elővett egy fegyvert, ami miatt sokan pánikba estek.
A rendőrség közleménye szerint a biztonsági szolgálat munkatársa egy szolgálaton kívüli rendőrnővel folyamatosan szemmel tartotta a férfit, aki időközben elhagyta a plázát. A rendőrnő szólt a bevásárlóközpontnál szolgálatot teljesítő járőr kollégáinak, akik perceken belül elfogták B. Dávidot. Kiderült, hogy a nála lévő pisztoly gáz-riasztó fegyver, amely be volt tárazva és csőre is töltötte.
B.-t felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását. A tettére nem tudott egyértelmű magyarázatot adni, azt azonban elmondta, hogy konkrét célja nem volt a fegyverrel, csupán "olyan vagánynak érezte magát".