Egy meglepő üzleti fordulat: a Pepsi-Cola, a népszerű üdítőital gyártója, a világ egyik legnagyobb haditengerészete felett vette át a tulajdonjogot.
A hidegháború végét, valamint a Szovjetunió összeomlását számos szimbolikus és kevésbé szimbolikus esemény jelezte, de talán egyik sem volt annyira bizarr, mint az az eset, amikor Amerika második kedvenc üdítőitala, a Pepsi-Cola egy komplett hadiflottát vásárolt az oroszoktól.
1959-ben, amikor a hidegháború feszültségei talán egy kicsit enyhülni látszottak, az Egyesült Államok és a Szovjetunió megegyezett, hogy kulturális kiállításokat szerveznek egymás területén, ezzel is elősegítve a kölcsönös megértést. A moszkvai amerikai kiállításon egy jellegzetes amerikai házmodell volt kiállítva, ahol Richard Nixon alelnök és Nyikita Hruscsov szovjet vezető szenvedélyes eszmecserét folytattak a kapitalizmus és a kommunizmus világáról. Ez a heves diskurzus később a "konyhai vita" néven vált ismertté, és maradandó nyomot hagyott a két nagyhatalom kapcsolatában.
Mindkét politikus lelkesen hangoztatta hazája ipari vívmányait. Hruscsov ironikus megjegyzéssel utalt arra, hogy a szovjetek azokra a dolgokra összpontosítanak, "amik igazán lényegesek", nem pedig a fényűzésre. Kérdőre vonta a hallgatóságot, hogy létezik-e olyan gépezet, ami "magától a szájába juttatja az ételt, és utána lenyomja". Nixon erre úgy reagált, hogy a verseny inkább technológiai jellegű, semmint harci. A vita végén mindketten egyetértettek abban, hogy az Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak is nyitottabbá kell válnia egymás iránt.
A kiállításon felbukkant egy Pepsi-automata is, amely lehetőséget adott Nixon számára, hogy megkínálja az orosz elnököt egy pohár frissítő itallal. Hruscsov annyira elragadtatott a különleges íztől, hogy még egy adagot kért, és azt mondta: "Ez igazán üdítő!" Ezen a napon kétségtelenül egy történelmi pillanat született:
A Pepsi meg is ragadta a lehetőséget, hogy belépjen a nyugati áruk elől nagyrészt elzárt szovjet piacra. Évekig tartó tárgyalások után 1972-ben a Pepsi lett az egyik legelső nyugati fogyasztási cikk, amelyet a Szovjetunióban árusítottak. Volt azonban egy probléma: a Pepsi nem fogadhatott el szovjet rubelt fizetőeszközként, mivel az nem volt átváltható más valutákra, és a Szovjetunió területén kívül nem volt értéke.
A helyzet orvoslására a Pepsi különleges megállapodást kötött a szovjet hatóságokkal: a rubel helyett Sztolicsnaja vodkát kapott, amelyet aztán az Egyesült Államokban és más nemzetekben forgalmazott. Ez az üzleti együttműködés mindkét fél számára kedvezően alakult, hiszen a Pepsi jelentős növekedést ért el eladásai terén a Szovjetunióban, míg a Sztolicsnaja új, eddig ismeretlen piacokra léphetett be.
Egy ideig minden kiválóan működött, de a '80-as évek végén megjelentek a nehézségek: az oroszok továbbra is literszámra vágytak a Pepsire, miközben az amerikaiaknak nem volt szükségük ilyen mennyiségű vodkára. Ráadásul a Szovjetunió, ahogy azt tudjuk, éppen nagy sebességgel haladt a teljes összeomlás irányába.
A szerződést tehát újra kellett tárgyalni. Donald Kendall, a Pepsi vezérigazgatója, aki három évtizeddel korábban még Hruscsovval tárgyalt, Moszkvába utazott, hogy diskuráljon a szovjet vezetőkkel. A Pepsi három milliárd dollárt kért a kóláért, azonban a szovjetek nem tudták teljesíteni ezt a kifizetést.
Ehelyett egy meglepő alternatívát vetettek fel: a Pepsinek egy flottányi hadihajót ajánlottak, amely már nem volt hasznos számukra, és amelynek fenntartása is túlzott terhet jelentett számukra. Kendall lelkesen elfogadta ezt az ajánlatot,
Egyes elemzők szerint a vállalat mostantól a világ hatodik legnagyobb haditengerészeti flottájának birtokosa, megelőzve olyan országokat is, mint Ausztrália vagy Spanyolország. Sajnos azonban a Pepsi nem az újonnan szerzett tengeri erejét használta fel, hogy támadást indítson ősi vetélytársa, a Coca-Cola ellen. Ehelyett úgy döntött, hogy eladja a flottát egy svéd cégnek fémhulladékként, ezzel körülbelül 3 millió dollár profitra tett szert.
