Déva vára – a történelmi örökség egyik kiemelkedő gyöngyszeme, amely az első királyi várak sorába tartozik. E lenyűgöző erődítmény a Kárpátok ölelésében, magas sziklán trónolva őrzi a múlt titkait, és mesél a középkori Magyarország dicsőségéről. A vár fal

Déva megyei jogú város, Hunyad megye székhelye. A Maros bal partján, Gyulafehérvártól bő hatvan kilométerre délnyugatra, Aradtól százötven kilométerre délkeletre fekszik. 1264-ben Dewa néven említik a korabeli levelek. Német neve 1412-ben Denburg. A város nevének eredetére vonatkozóan három feltételezés ismeretes: a "lány" jelentésű szláv deva szó; a dák dava szó, mely a legtöbb ismert dák helynévben megtalálható, és jelentése feltehetően vár; egy türk eredetű ómagyar személynév, Győ. A város nyugati részén, a Várhegy csúcsain állnak az Erdély kapujának tekintett erődítmény tekintélyes, három várkapuval rendelkező maradványai. A Várhegyen már az ókorban, dákok és a rómaiak idejében is épült erődítmény. A dévai várat, amelyet a tatárjárás után IV. Béla építtetett újjá, 1264-től említik a korabeli oklevelek. 1264. augusztus elején itt győzte le V. István híve, Csák Péter a királyhoz hűtlenné vált Kán László erdélyi vajda seregét.

A vár bástyái, palotái és egyéb épületei közül sok még ma is büszkén emelkedik, tanúként a múlt dicsőséges napjainak.

A Ruszka-havasok lankái és az Érc-hegység között, a festői Maros völgyében található város ma Hunyad megye központjaként funkcionál.

A város nyugati szegletében, egy háromszázhetvenegy méter magas dombon áll a Déva vára, amely impozáns, több szinten elhelyezkedő maradványaival ragyog. A vár fenséges tornyai a táj fölé emelkednek, őrizve a múlt titkait és történelmét.

A Várhegy lejtőjén kanyargós szerpentinen juthatunk el a Császár-kapuhoz, amely egy impozáns, négyszög alapú kőbástya volt. Az építmény ágyúlőrésekkel, fatornáccal és az őrök kényelmét szolgáló szobákkal rendelkezett, így méltán állt őrt a környező táj felett.

Délnyugati irányban magasodik a Bethlen-bástya, amely egykoron egy fahíd segítségével volt megközelíthető. A Császár-kaputól körülbelül ötszáz-hatszáz méterre, az Alsó-kapun át egy mintegy negyven méter hosszú, felvonóhíddal ellátott híd vezetett a vár nyugati oldalának egyedüli bejáratához, a Felső-kapuhoz. E kapun belépve egy kisebb udvar fogadja a látogatót, ahol helyet kapott a tömlöc, az őrség, valamint a vice-porkoláb háza.

Kiss Gábor, az Erdélyi várak és várkastélyok című művében említi, hogy ezt követően egy körülbelül negyven méter hosszú és húsz-huszonöt méter széles udvar található, amelyet impozáns épületek sora ölel körül.

A keleti sarokban áll a Szent Tamás-bástya, míg az északi oldalon egy impozáns emeletes palota emelkedik, körülvéve lakó- és gazdasági helyiségekkel. Az északkeleti szegletben a kincstárszoba rejtőzik, míg a déli oldalon a kápolna és a börtön található, mindezek együtt egy különleges, történelmi atmoszférát teremtve.

A vár bástyái, kaputornyai, palotái és egyéb épületei jelentős része még mindig épségben áll, tanúskodva a múlt dicsőségéről.

Déva vára építésének pontos időpontja és az építő személye sajnos ismeretlen. Néhány forrás szerint a dák király, Decebal nevéhez kötik a vár létrehozását, és úgy vélik, hogy akkoriban Decidáva néven ismerték. Más nézetek szerint a vár a rómaiak uralkodása alatt épült, amikor itt egy katonai tábort, vagyis castrumot is kialakítottak.

A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból tudjuk meg azt, hogy ezt a várat 1241-ben a tatárok felégették, és kivonulásuk után IV. Béla király újjáépíttette.

Itt őrizték Ottó magyar királyt, és ezen a helyen szenvedett fogságban Dobó István is...

Déva vára először 1264-ben bukkant fel írásos emlékek között, amikor is I. Csák Máté fia, Péter, a Trencséni ágból származó nemes, sikeresen legyőzte a kunokat a vár lábánál. Két évvel később, 1267-ben már a "castrum Dewa" néven emlegették a várat, amely akkor fontos szerepet játszott IV. Béla király és lázadó fia, a később V. István néven ismertté vált herceg közötti harcokban.

Déva vára mindig is királyi jelentőséggel bírt, és az idők során a mindenkori erdélyi vajda irányítása alá került.

Itt tartotta fogságban Kán László vajda 1307-ben Ottó magyar királyt, és később itt raboskodott az egri hős, Dobó István is.

Zsigmond király 1437-ben jelentős döntést hozott, amikor elvette az erdélyi vajdaságot, amely addig Léva városának két befolyásos birtokosa, Cseh Péter és Csáky László kezében volt. Ezen túlmenően a dévai királyi vár felét is Csáky Lászlótól megfosztotta, és azt Cseh Péternek adományozta, ezzel megerősítve politikai befolyását a térségben.

Amikor 1445-ben Cillei Frigyes és fia, Ulrik Újlaki Miklós erdélyi vajdával örökösödési szerződést kötött utód nélküli halálok esetére, Déva várát a Torda megyei Görgény várával együtt Újlaki Miklós birtokai között sorolták fel.

Kétségtelen, hogy Újlaki ideiglenesen birtokolhatta a várat, mint Erdély vajdája és a székelyispán.

Az országnagyok 1447-ben kibocsátott okleveléből világosan kiderül, hogy I. Ulászló király, aki 1444. november 10-én vesztette életét a csatában, Hunyadi Jánosnak és annak leszármazottainak ajándékozta Déva várát és annak környező birtokait. Később, 1453-ban V. László király ismét a királyi várak sorába emelte Dévát, és Hunyadi János számára adta át, együtt az ötvenhat falut magában foglaló területtel.

Hunyadi halála után Déva vára először felesége birtokába került, majd 1458-ban Mátyás király nagybátyja, Szilágyi Mihály lett a vár új ura.

1474-ben Magyar Balázs vajda állt a várnagyok élén, míg 1481-re Báthori István vajda lett a vár fejedelme.

II. Ulászló király 1514. október 2-án kelt oklevelében egy királyi vár zálogba adásáról rendelkezik. A dokumentum szerint a várat Báthori István országbíró, erdélyi vajda és testvérei 16 ezer forintért kapták meg zálogba.

Kiss Gábor írása alapján értesülhetünk arról, hogy alig egy évtized elteltével Déva újra a korona fennhatósága alá került, az erdélyi vajda vezetésével. Ekkor az alvajdák egyben a várnagyok szerepét is betöltötték.

1535-ben Szapolyai János birtokába került, majd 1539-ben Izabella királyné is megkapta. A Szapolyai család kihalását követően Báthori Zsigmond fejedelem Geszti Ferenc, a mezei hadak főkapitányának juttatta az ingatlant. Geszti halála után, 1595-ben a fejedelem kancellárját, Jósika Istvánt részesítette a birtok juttatásában, majd 1601-ben hadvezérének, Borbély Györgynek és vejének, Vajda Miklósnak is adományozta azt.

Egy ideig Bocskai István fejedelem birtoka, majd halála után, 1606-ban Déva várát és uradalmát Nyári Pál szerezte meg, de tőle Báthory Gábor fejedelem elvette, és iktári Bethlen Gábornak és feleségének, Károlyi Zsuzsannának adományozta, akiket 1610-ben iktattak be a birtokba.

Amikor pedig Bethlen Gábor fejedelem lett, 1614-ben feleségének adta Dévát.

Károlyi Zsuzsanna halála után Déva ifjabb Bethlen István birtoka lett, majd az ő halála után, 1633-ban özvegyének, a "Murányi Vénusz"-nak, Széchy Máriának kezébe került.

Széchy Mária 1634-ben férjhez ment rozsályi Kun István köznemeshez, és lakodalmukat a dévai udvarházban tartották, majd Tasnádra költöztek.

A házasság nem bizonyult tartósnak, így az ifjú asszony, mint Szalárdi írja, "paripára ülvén" és szolgáival sietve nekivágott Dévának, elhagyva férjét, míg az még csak eszébe sem jutott, hogy megakadályozza. Amikor Déván, a Várhegy alatt álló impozáns urháznál tartózkodott, Kun István, aki körülbelül háromszáz lovassal érkezett, egy éjszaka váratlanul rátört az udvarházra. Az asszony azonban nem esett pánikba; a lugasos kertből, ahol a ház ablakán át menekült, egy kis ajtón keresztül felrohant a várba. Ott aztán a régi lövőszerszámokkal folyamatosan próbálták megvédeni magukat a támadóktól, míg végül a férj, kénytelen-kelletlen, elhagyta a vár alatti területet.

Miután az asszonynak sikerült elválnia, I. Rákóczi Györgyhöz ment feleségül.

A fejedelem nem sok időt vesztegetett, és hamarosan nekiállt Déva várának megerősítésének.

"... egy hatalmas, kőből épült bástyát emeltetett - írja Szalárdi -, és bár a felső várban egy hatalmas, sziklába vájt, kristálytiszta vizet adó csatornakút található, valamint az alsó kapu előtt is egy bőséges, csodás folyású víz folyik, a vár középső részének kerítésénél, a sziklán egy eleven kutat is szeretett volna fúratni és kialakítani. Évek során majdnem huszonöt ölnyi mélységig sikerült is leásnia, de végül ezt a munkát félbeszakította..."

A vár 1640. évi leltárában alaposan dokumentálják az épületek, bástyák, gazdasági egységek és egyéb helyiségek listáját, beleértve az ott fellelt felszereléseket is.

Déva városa a Rákóczi család birtokában állt egészen 1657-ig, amikor is II. Rákóczi György Barcsai Ákosnak ajándékozta. Ezt követően a terület mindig az erdélyi fejedelmek fennhatósága alatt maradt.

Amikor a török szultán elhatározta Nagyvárad elfoglalását, a sereggel 1660 júniusában Evlija Cselebi is elindult, hogy részt vegyen az ostromban, és leírja mindazt, amit útja során tapasztal.

Ebben az időszakban Déva egy fejedelmi birtokként tündökölt, ám a vár parancsnoka - talán a félelem szorításában - szívélyes vendéglátásban részesítette Cselebit és a török vendégeit, akik vele érkeztek.

Cselebi, a kapitány hozzájárulásával, felfedezte a vár lenyűgöző falait.

A Maros folyó partján, egy impozáns magas sziklán áll egy erőteljes vár, amely meredeken emelkedik az ég felé. Ez a vár, melyet a természet sziklaszilárd védelme övez, szinte megközelíthetetlen, hiszen egyetlen oldalról sem lehet aláaknázni, és elfoglalásához csupán a körülzárás s a kiéheztetés módszere vezethet, hiszen csak így lehet rávenni a védőit az önkéntes megadásra. Ötszögletű alakzata, valamint bástyái és repkényszerű várfala fölött hatalmas báljemez ágyúk sorakoznak, amelyek félelmetes erővel néznek szét a tájon. Erdélyben ilyen magasan fekvő és erős vár nem található, egyedülálló a maga nemében. A vár körüli település is lenyűgöző, várszerű házaival, melyek különböző színekben pompáznak, mintha paloták lennének, mindegyiknek fényes tetővel. Ablakaik a Marosra nyílnak, gyönyörű kilátást biztosítva a folyóra. Az alsó város, amely a vár lábánál terül el, szintén szép és művelt, élettel teli kikötőként szolgál. Évről évre hajók érkeznek a Dunai Belgrádból, Szerémből, Szendről és Budáról, és a vár lakói jelentős mennyiségű kősót vásárolnak, melyet ezer oka súlymértékben, azaz körülbelül 1,30 kilogrammnak megfelelően szállítanak le Lippára, onnan pedig a Tisza folyón a Dunára. Érdekes módon, a törökök soha nem ostromolták ezt a várat, amely így megőrizte titkait és erejét az évszázadok során.

A Keresztes Géza műépítész és műemlékvédelmi szakmérnök által összeállított dokumentációkból világosan kiderül, hogy II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt, 1704-ben, a kurucok elfoglalták a területet. Csáky András kapitány, miután három hónapos ostrom után, 1706-ban adta át a császári csapatoknak.

Steinville gróf, az erdélyi császári hadak emblematikus főparancsnoka, 1717 és 1719 között fáradhatatlanul dolgozott a vár megsérült falainak helyreállításán. Ezen időszak alatt a vár keleti és nyugati oldalán impozáns bástyákat, védelmi kazamatákat és kényelmes lakótelepeket építtetett, amelyek nemcsak a hadsereg védelmét szolgálták, hanem a térség stratégiai jelentőségét is fokozni hivatottak.

A bergamoi születésű Gromo Giovan Andrea katona, útleíró és metszetkészítő grafikus egy 1564-ben dátumozott levelében nagy részleteséggel írja le Déva várát.

Szerinte a 16. századi Erdély egyik legimpozánsabb vára, amely nem csupán a régió negyedik legnagyobb erődítménye, hanem a Maros völgyének bejáratát is hivatott megvédeni. Egyik legszebb gondolata így hangzik: "Aki birtokolja ezt a várat, annak megnyílik az út Erdély szívébe, és képes bármekkora hadsereget megsemmisíteni, amely megkísérelne behatolni a régió területére."

A vár történetének bemutatásakor érdemes kiemelni a hozzá tartozó két fontos mezővárost, Dévát és a mai Dobrát, egykori Jófőt, valamint a váruradalom területén található számos falut, amelyek a vár fenntartásához szükséges éves adó- és dézsma bevételeket biztosították. A várat a mindenkori várnagy irányította, aki egyúttal udvari bíróként is tevékenykedett; mellette alvárnagy, szervitorai, őrök, kapuőrök, valamint a pék, szakács és kulcsár is a vár mindennapi működéséért feleltek, nem beszélve a katonaságról, amely a védelmet biztosította. A korabeli viszonyok nem voltak éppen könnyűek, hiszen a világi és egyházi hitviták, amelyek oly sokáig feszültséget generáltak, végre lecsillapodtak. Így született meg a három nemzet és négy vallás által formált különleges világ, Transylvania, amit mi Erdélyként ismerünk. Déva várának zord börtönei nem csupán politikai és hadi vezetők számára szolgáltak börtönként; ide került Dávid Ferenc, az egyedülálló magyar alapítású vallás, az unitárius egyház megalapítója is. Őt, aki már elismert személyiség volt Európában, sokkal inkább a fejedelmek közötti hitviták áldozataként emlegethetjük, mintsem hogy komoly vétket kövessen el.

A Nagy Háború előtti békés és meghitt időszakban a várbörtön falán egy márványtábla került felavatásra a magyar unitáriusok által, amely a következőket hirdette: "Déva vára börtönében szenvedett 1579-ben vallási meggyőződésének védelméért halálig tartó fogságra ítélt Dávid Ferenc, a Magyarországi Unitárius Egyház megalapítója és első püspöke. E nagy reformátor születésének 400. évfordulója alkalmából tisztelettel állította az emléktáblát szellemének örököse, a Magyarországi Unitárius Egyház 1910-ben."

A következő sötét korszakokban, a kegyetlen idők emberei letarolták a táblát, szétzúzták mozaikdarabokra, ezzel lerombolva nemzetünk hiteleszméit és ősi kultúráink évezredes örökségét. Ezek az emlékek, mint kövek, őrzik az érintetlennek vélt erdélyi népünk hagyományait, mintha a mózesi kőtáblák lennének. A már újra összerakott emlékkövek, a történelmünk mozaikdarabjai, titkos üzeneteket közvetítenek számunkra.