Egy fiú belemerült az iszapba, miközben az áradat magával ragadta őt.

Kedves olvasóink, mai rovatunk első híre Szekszárd városába kalauzol minket, ahol egy szomorú esemény történt. A második történet is itt játszódik, de ezúttal a főszereplő csodával határos módon megmenekült a halál karmai közül. Harmadik hírünkben felfedezhetjük, hogy nem csupán a hétköznapi emberek, hanem a katonák is készen álltak a harcra, ha a szituáció megkívánta. Végül, negyedik történetünk egy drámai, szó szerint öngyilkos cselekedetet tár elénk, mely mélyen elgondolkodtató.

Az áradás életet is követelt

Szerencsétlenség a Bödői vidéken. A múlt hétfői, délutáni heves esőzés tovább súlyosbította a vasárnapi vihar következményeit, amely már előzőleg is komoly károkat okozott, ám legalább emberéletet nem követelt. Hétfőn délután azonban egy fiatal bödői fiú tragikus sorsra jutott: az ár elragadta, és az iszap fogságába került. (Tolnamegyei Közlöny, 1905. június 22.)

Élet és halál határvonalán. A múlt vasárnap viharos időjárás közepette László Ferenc, a szekszárdi fiatal gazda, kocsijával a réten tartózkodott. Hamarosan észlelte a közelgő vihart, és azonnal megpróbálta gyorsítani a lovakat, de már nem volt idő arra, hogy az országútra terelje őket. Hirtelen, a hegyekből lezúduló ár elérte őt, és egy hatalmas gerenda, amely az áradással együtt érkezett, súlyosan lesújtott mindkét lóra. László azonnal leugrott a kocsiról, hogy segítsen, és az egyik ló istrángját el akarta vágni. Azonban a megriadt állat kétségbeesett rúgásokkal válaszolt, és olyan erővel találta meg gazdáját, hogy László az árokba esett. A kocsin csupán egy tizenkét éves fiú ült, aki kétségbeesetten jajveszékelt, de a körülöttük elsuhanó kocsik utasai nem reagáltak a segélykérő kiáltásokra, senki sem sietett a segítségükre. A zúgó vihar végül mégis felrázta Lászlót, de mivel a heves eső elmosta a kését, nem tudta elvágni a másik ló istrángját sem. Hogy megakadályozza, hogy az állat megfulladjon, felemelte a fejét az iszapból, és szorosan tartotta, amíg a veszedelem végre elmúlt. Valahogy sikerült hazajutniuk, de László a ló rúgásától és az átélt izgalmaktól még mindig betegen fekszik. (Közérdek, 1905. június 24.)