Székesfehérvár polgármestere sürgős lépéseket hozott a vízbiztonság megerősítése érdekében.

Először a Szent György Kórház szülészeti osztályán, majd az Árpád Technikum és Kollégium vízhálózatában is felfedeztek baktériumos szennyeződést. Bár a szakértők hangsúlyozzák, hogy a két eset között nincs összefüggés, Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András, új intézkedéseket hirdetett meg az önkormányzati intézmények vízbiztonságának javítása érdekében.

Augusztus elején a székesfehérvári Szent György Kórház szülészeti osztályán vízellátási problémák léptek fel, amely miatt sürgős intézkedésekre volt szükség. A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház "B" épületének vízhálózatát szakemberek fertőtlenítették, és ennek érdekében 24 órán át zárva kellett tartani a csapokat, hogy a folyamat hatékonyságát biztosítani tudják – tájékoztatta a nyilvánosságot a kórház közleményében. Egy nappal később a Szakképzési Centrum értesítette Székesfehérvár önkormányzatát arról, hogy az Árpád Technikum és Kollégium vízhálózatában is azonosították azt a baktériumot (Pseudomonas aeruginosa), amelyet korábban a Szent György Kórház szülészeti osztályán is kimutattak – számolt be róla a város közösségi oldalán.

A vízhálózatot érintő intézkedéseket jelenetett be a polgármester

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a közösségi médiában közzétett keddi posztjában bejelentette, hogy az önkormányzati intézmények vízbiztonságának érdekében intézkedéseket hozott. A legutóbbi szakmai konzultációk eredményeként elrendelte, hogy...

A polgármester hivatalos közleményéből az is világossá válik, hogy soron kívüli, megelőző fertőtlenítési akciókat indítanak az önkormányzati intézményekben. Ez a lépés még azok esetében is megtörténik, ahol a szúrópróbaszerű tesztek alapján nem lenne feltétlenül indokolt a fertőtlenítés, így biztosítva a közszolgáltatások zavartalan működését és a lakosság biztonságát.

Cser-Palkovics András legutóbbi bejegyzésében négy fontos témát emel ki, amelyekre tartós megoldásokat kívánnak kidolgozni.

1. Elrendelte az önkormányzati intézmények új technológiával való felszerelésének előkészítését, amely megelőzi a baktérium megjelenését.

2. Erre a célra azonnali polgármesteri döntéssel átcsoportosított 30 millió forintot, de ezt az összeget szükség esetén megemelik. Emellett utasította a város ilyen tapasztalattal és műszaki kapacitásokkal rendelkező vállalatát, a Városfejlesztési Kft.-t, hogy kezdje meg a Sóstói Stadionban már sikeresen alkalmazott technológia kiépítését az önkormányzati intézményekben.

Related posts