Az Azahriah-film éppúgy nehezen skatulyázható be, mint amilyen sokszínű és megfoghatatlan a főszereplője.

A Mi vagyunk Azahriah egy különleges hibrid alkotás: ötvözi a dokumentumfilm és a fikciós játékfilm elemét. Ez a film egy olyan művészről mesél, aki rendkívüli könnyedséggel egyesíti a zenei stílusokat, hangzásokat és műfajokat, ezzel egy egészen egyedi zenei világot teremtve.

Az idei esztendő kétségtelenül Azahriáh éve volt – vagy legalábbis a jelenség, ami körülötte kialakult, mindenképp ezt igazolja. A mindössze 22 éves előadó neve szinte mindenkihez eljutott hazánkban, még azokhoz is, akik nem a zenéjét hallgatják. Persze, felmerül a kérdés, hogy maradtak-e egyáltalán ilyenek; hiszen legnagyobb slágere, az „Introvertált” című dal klipje már több mint 33 millió megtekintést tudhat magáénak a Youtube-on.

Az idei májusban a Puskás Aréna háromszoros megtöltése nem csupán egy rekord, hanem egy zenetörténeti mérföldkő is, amely tovább fokozta az Azahriah-jelenségről folytatott diskurzusokat a hazai médiában. Sokan úgy vélik, hogy ezzel megszületett a magyar zenei színtér első igazi szupersztárja; mások pedig azt hangsúlyozzák, hogy az ő vonzereje abban rejlik, hogy „egy közülünk” maradt. A telt házas koncertek idején úgy tűnt, Azahriah már olyan magasra emelkedett, hogy a kormányzati propaganda sem merte támadni. Ugyanakkor a koncertek előtt egy kicsit mégis belekóstoltak, amikor a februári gyermekvédelmi tüntetésen felszólalt. A legkisebb királyfi; a youtuberként indult, önállóan felépített, több hangszerrel játszó művész - bár néhányan csak a rap és „mit tudom én minek” zenei mixeként aposztrofálják őt. Az viszont vitathatatlan, hogy bármilyen projektbe is fog, legyen az zene vagy cipő, az emberek már-már megőrülnek érte; míg másokat az foglalkoztat, mi is lehet a lenyűgöző sikerének kulcsa.

A Mi vagyunk Azahriah célja látszólag épp az, hogy mindkét célcsoportot megcélozza:

A rajongóknak, akiknek már az is elegendő öröm, ha Azahriah feltűnik a vásznon, és az érdeklődő szkeptikusoknak, akik mélyebbre szeretnének ásni a külsőségek mögött, a film egyfajta ínycsiklandó falatot kínál. Mindkét tábor kap valami értékeset a vászonról, de éppen csak annyit, hogy ne maradjanak éhesek; hatalmas felfedezések vagy bombasztikus fordulatok viszont nem várhatóak. A zenész hűséges követői pontosan tudják, hogy bár Azahriah már fiatal korától kezdve a reflektorfényben él, mélyen belül mégis ódzkodik tőle (lásd a fent említett „Introvertált” című dalát). Azok számára, akiket csupán a rekordokat döntögető Puskás-koncertek vonzanak, a film szintén bőséges tartalmat kínál, hiszen számos izgalmas beszélgetés zajlik nemcsak az előadóval, hanem a mögötte álló Supermanagement vezetőivel is.

Természetesen nem jelent problémát, ha a poptörténet fontos eseményeit film formájában is megörökítik. Ez a médium nem csupán látványosabb, hanem szélesebb közönséget is elér, mint egy szimpla interjú. A legnyilvánvalóbb megoldás talán egy zenei dokumentumfilm lett volna, hiszen manapság ezek hatalmas népszerűségnek örvendenek. Justin Biebertől Taylor Swiften át Beyoncé-ig számos világsztárról készült hasonló alkotás. Azonban ezeknek a filmeknek gyakran az a legnagyobb hiányosságuk, hogy nem mások, mint látványos, színes önreklámok. Persze léteznek alternatív megoldások is: a Wellhello például a #Sohavégetnemérőssel egy romkom stílusú filmben csempészte bele saját slágereit, míg Antal Nimród egy koncertfilmben a Metallicát mutatta be, ahol a fellépések mellett a zenekar roadjának sötét kalandjait is bemutatta. A Mi vagyunk Azahriah hasonló koncepcióval dolgozik: a filmben fiktív játékfilmes szál is található, amely mellett a koncertfelvételeket klasszikus dokumentumfilmes elemekkel ötvözi.

Mazzag Izabella rendező többszöri nyilatkozatai alapján a legnagyobb kihívást Azahriah titokzatos természete jelentette, hiszen még számára is nehezen tárta fel magát. Ez a dilemmás helyzet szinte végigkíséri a filmet, amelyben a rendezőnek azt a zenészt kell bemutatnia, aki alapvetően ódzkodik a megnyílástól. A film középpontjában álló titokzatosság, amely Azahriah karakterének egyik legfontosabb jellemzője és vonzereje, éppen hogy felfedezésre vár. Mazzag kreatív megoldásokat alkalmazott, hogy a vizuális elemek izgalmasak és figyelemfelkeltőek legyenek, így az interjúrészletek klipszerűen elevenednek meg a vásznon. Bár Azahriah kezdetben nem oszt meg sok érdekfeszítő információt, idővel ráébredünk, hogy a lényege nem csupán a szavakban rejlik, sokkal inkább abban, ahogyan beszél. Az elvárásokkal, saját igazságérzetével való küzdelme, valamint az, ahogyan egy kávé mellett tervezgeti a nagy pillanatot, mind-mind felfedik az ő igazi karakterét. A film legfőbb vonzereje azonban abban rejlik, amikor Azahriah végre azt teszi, amiért a közönsége annyira rajong: zenél. Megfigyelhetjük, ahogyan egy spontán koncertet ad egy gyermekotthon lakóinak, vagy ahogy próbál és bemelegít a következő dalra, sőt, a film egyik emlékezetes pillanatában fel is lép egyik slágerével. A nézők számára különösen üdítő élmény, hogy az alkotók tudatosan ügyeltek arra, hogy a Mi vagyunk Azahriah ne csupán egy koncertfilm legyen. Miközben a Puskás-koncertekig hátralévő napokat számláló óra ketyeg, alig néhány Azahriah-dalt hallhatunk teljes hosszában. Joggal várhatják a nézők, hogy egy ilyen filmben legalább a legismertebb slágerek felcsendüljenek.

A dokuszál egyik kiemelkedő pillanata, amikor a zenészt képviselő Supermanagement tagjai megszólalnak. Ezek az interjúk már önmagukban is lenyűgözőek, hiszen magával ragadó módon mesélnek arról, hogyan tudták Azahriaht a zeneipar világában a mélypontból, nem is a nulláról, hanem egyenesen a mínusz kettőről felhozni. Kívülállóként nem volt könnyű dolga, hiszen nem sokat tudott a szakmáról. Mesélnek arról is, hogyan találkoztak először a zenész állandó társával, Deshsel, amikor mindkét félben megfogalmazódott a félelem, hogy vajon hogyan alakul majd a közös munka. A film emléket állít Ferich Balázsnak is, a cég társalapítójának, aki sajnos idén tavasszal távozott az élők sorából.

A Mi vagyunk Azahriah másik felét kitevő fikciós szálról sajnos kevesebb jót lehet elmondani. Pedig a mögötte álló ötlet ígéretes: épp a filmhez castingolják az Azahriah-szereplőket, amikor maga a zenész kimegy rágyújtani, majd az egyik aspiráns bőrében ébred. A felhajtástól irtózó főhős tehát megkapta, amit akart, senki sem ismeri őt, viszont az így feje tetejére állított világban például L.L. Junior nem zenei példakép, hanem polgármester, az utcán pedig az oktatás ellen hergelnek a propagandaplakátok. Emlékezhetünk rá: Danny Boyle Yesterday-je élt hasonló ötlettel, eljátszva azzal a gondolattal, milyen világban élnénk, ha nem létezne a Beatles. Ugyan ebben a fikciós vonalban is vannak jó pillanatok, ám az alkotók szemmel láthatóan nem igazán tudták, hogy hozzák mindezt össze a dokumentarista részekkel - és ezt a faramuci helyzetet az az önreflexív viccelődés sem oldja meg, amikor saját kínjukat is beleírták a filmbe. Az álruhás Azahriah megleli a saját "őrült tündér álomlányát", majd újra meg kell szeretnie a zenélést, mielőtt ismét önmaga lehet.

Bár a Mi vagyunk Azahriah néhány elképzelése nem mindig válik be,

Már önmagában is figyelemre méltó, hogy Mazzag Izabella rendező, Lévai Balázs producer, és természetesen Azahriah is úgy döntöttek, hogy nem elégednek meg egy szokványos koncert- vagy dokumentumfilm készítésével.

A siker így is garantált lett volna - elég, ha a Puskásba jegyet váltók egy bizonyos százaléka megnézi a filmet. Ehelyett az alkotók elgondolkodtak azon, hogyan lehet a lehető leginkább önazonos filmet készíteni egy ilyen nehezen bekategorizálható előadóról - ez a próbálkozásuk pedig nagyon is sikerült.