Mátészalkán rendőrkézre került egy ámokfutó autóvezető, aki ráadásul drogfogyasztás hatása alatt állt. Az intézkedés során a férfi egyik rendőrt a combján harapta meg, így a helyzet még feszültebbé vált.

Bár a férfit őrizetbe helyezték, és az ügyészség bűnügyi felügyeletet kért számára, a bíróság végül nem intézkedett kényszerintézkedés alkalmazásáról.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntettének és egyéb bűncselekményeknek a kivizsgálására indított eljárást egy férfi ellen, aki szerdán egy intézkedő rendőrt combon harapott. Az ügyészség által lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint az incidens Mátészalkán történt, amikor a rendőrök megpróbálták megállítani azt a sofőrt, aki szabálytalanul közlekedett autójával, de a férfi a felszólítás ellenére nem volt hajlandó megállni.

A hatóság adatai szerint a férfi megpróbált elmenekülni, így autójával gyorsítani kezdett, több közlekedési szabályt is figyelmen kívül hagyott, és menekülés közben egy másik járművel ütközött. Ezután tovább hajtott, de sérült autója alig 150 méter után leállt. - Az intézkedő rendőrök felszólították a gyanúsítottat, hogy szálljon ki. A férfi a felszólításnak nem tett eleget és újra próbálta indítani autóját. Ekkor a rendőrök a hadonászó, ellenálló férfit lefogták és még a kocsiban megbilincselték. Az elkövető - miközben a járőrök a gépkocsiból kiemelték - beleharapott a vele szemben intézkedő egyik rendőr combjába.

Az ámokfutót végül a járőrök kiszedték az autójából és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a rajta elvégzett kábítószergyorsteszt pozitív eredményt mutatott.

A rendőr könnyű testi sérülést szenvedett el, ugyanakkor a gyanúsított a cselekmény elkövetését megelőzően kábítószert fogyasztott, így a hatályos szabályok szerint az általa elkövetett bűncselekmény súlyosabban, kábítószert fogyasztva elkövetett könnyű testi sértés bűntettének minősül.

A nyomozó ügyészek a büntetlen előéletű fiatal férfi őrizetbevételét rendelték el, majd gyanúsítottként kihallgatták, és kezdeményezték a lakás engedély nélküli elhagyását tiltó bűnügyi felügyelet elrendelését. A Debreceni Járásbíróság azonban, annak ellenére, hogy a férfi több bűncselekményt is elkövetett, amelyek a nyomozó ügyészség hatáskörébe tartoznak, továbbá fennállt a bűnismétlés és az eljárás során való elérhetetlenné válás kockázata, végül nem hagyta jóvá a kényszerintézkedést, amelyet az ügyészség javasolt.

A bírósági határozat ellen az ügyészség fellebbezni kíván.

Related posts