A Titanic továbbra is rejtélyes csodákat tartogat számunkra.
Rekordösszegért cserélt gazdát az aranyóra, amely a Titanic túlélőinek ajándéka volt.
A 18 karátos Tiffany & Co. zsebórát Arthur Rostron kapitány három gazdag üzletember özvegyeitől kapta, akik a Titanic 1912. április 15-i elsüllyedésekor haltak meg, miután jéghegynek ütközött - mondta el a Henry Aldridge & Son aukciósház vasárnap a CNN-nek. Rostron megváltoztatta az RMS Carpathia gőzhajó irányát New Yorkból a Földközi-tenger felé tartó utazása során 1912-ben, miután vészjelzéseket fogtak a süllyedő Titanicról.
Az órán a következő felirat olvasható: "A Titanic 1912. április 15-én szerencsésen túlélő három személy, John B. Thayer asszony, John Jacob Astor asszony és George D. Widener asszony szívből jövő hálájukat és elismerésüket fejezik ki Rostron kapitány iránt."
Mrs. Astor férje, John Jacob Astor IV, a Titanic fedélzetén tartózkodó leggazdagabb utas volt, akinek történetét James Cameron 1997-es filmje, a Titanic is feldolgozta. Astornak sikerült feleségét, aki éppen gyermeket vár, egy mentőcsónakba ültetnie, azonban sajnos körülbelül 1500 másik utassal együtt ő maga nem élte túl a tragikus katasztrófát.
Az aukciósház információi szerint 1912. május 31-én, mindössze egy évvel a Titanic vízre bocsátása után, Mrs. Astor New York-i rezidenciáján adták át Rostronnak az aranyórát ajándékba, hogy méltóképpen elismerjék bátor tetteit.
Az aukciós világban egy különleges Titanichoz köthető relikviának korábban egy zsebóra állt a középpontjában, amely az év elején 1,175 millió fontért (vagyis 1,485 millió dollárért) talált új gazdára.
Andrew Aldridge árverező számára a legutóbbi eladás azt jelzi, hogy a Titanic története iránti érdeklődés egyáltalán nem csökken.
- mondta vasárnap az árverés vezetője.
Az órát egy amerikai magángyűjtő vásárolta meg, és az eladási összeg magában foglalja a vevő által megfizetett díjakat és adókat is, ahogy azt a PA média beszámolt róla.
Korábban már említettük, hogy Frank Winnold Prentice, a Titanic legénységének egyik tagja, úgy vélekedett, hogy azon a végzetes éjszakán jóval több életet lehetett volna megmenteni. Prentice észrevette, hogy az első vízre bocsátott mentőcsónakokban alig volt utas, mivel sokan "féltek a csónakokba szállni", tartva attól, hogy esetleg a vízbe zuhannak.
Kifejtette, hogy az emberek "nem sejtették, hogy a sorsukra váró tragédia elkerülhetetlen", és hangsúlyozta, hogy sokkal több életet lehetett volna megmenteni, ha többen mertek volna belépni a mentőcsónakokba.
Ha a Titanicról minden mentőcsónakot maximális kapacitással vízre engedtek volna, akár 1178 életet is meg lehetett volna menteni. Ezzel szemben a valóságban csupán 705 ember élte túl a tragédiát.
