A költséges, gazdagon fűszerezett véres hurkától az ingyenes, ropogós pattogatott kukoricáig – így zajlanak az idei Szent István-napok eseményei.
Éppen készültem elindulni a Csárdafesztiválra a Vörösmarty térre, amikor a szüleim felhívtak, hogy nézzük meg az idei országtortákat a Várkert Bazár előtt. A cukormentes győztes, amelyet Kovács Alfréd a váci Édes Vonal cukrászdából alkotott, sajnos nem igazán nyerte el a tetszésünket. Ezzel szemben a hagyományos országtorta, Balogh László és Kis Roland, a gyulai Kézműves Cukrászda mestereinek remeke, igazi második fogásnak tűnt, ha nem lett volna annyira nehéz a sok csokoládé miatt. A szüleim csak „állított dobostortának” hívják, ami nem teljesen igaz, hiszen a meggydarabok külön életet adnak neki. A Magyar ízek utcájában is kóstolgattunk, ahol a Szent István-napi kenyérverseny győztesei kínálták portékáikat. Az innovatív kategóriát megnyerő Varga Pékség mediterrán kenyere után az idegrendszerem szinte azonnal a tengert kezdte keresni, olyan ízletes volt. Engedtünk a háztáji bódék csábításának is, ahol vadhúsok, különleges sajtok, házi készítésű csokoládék és lekvárok, valamint kézműves sörök és pálinkák versenyeztek a látogatók figyelméért. Bár általában idegenkedem a vásári forgatag zajától, a Magyar ízek utcáján a tömeg a tumultus ellenére is kulturáltan hömpölygött, a magyar dalok kellemes hangerővel szólaltak meg, és nem egy árus igazi mestere volt a kóstoltatásnak.
Amikor végre megérkeztem a Duna túlsó partján megrendezett Csárdafesztiválra, már túlságosan is jóllaktam - valószínűleg sok ételnek megvan a maga ára, de több helyen az adagok akkora méretűek, hogy akár két-három ember is könnyedén eltelhet belőlük. Így hát itt már csak a számban gyűlt a nyál a hatalmas hurkák, szaftos pecsenyék és kemencében sült malachúsok láttán. Pedig a Csárdafesztivál igazi varázsa akkor bontakozik ki, amikor a színpadon egymást váltják a néptáncosok és népzenészek, hiszen ezek a látványos produkciók még inkább felébresztik az ember érdeklődését a magyar konyha iránt. Külön élmény volt látni Kovács Lázár séfet, ahogy nap mint nap többször is bemutatja a kitelepült csárdákat és az általuk kínált ínycsiklandó finomságokat.
A tér másik végében kézműves bódék sorakoznak, amelyek között igazi különlegességekkel találkozhatunk, például fésű- és sütipecsétkészítők műhelyeivel. Az igazi varázslat azonban a közeli várban bontakozik ki a Mesterségek ünnepén, ahol szőni, hímezni, kosarat fonni és még számos más mesterséget lehet kipróbálni. Mi például egy gyönyörű tűzzománc fülbevalóra tettünk szert, ami igazán különleges kincsnek számít. Ha valaki nem vásárlásra érkezik, hanem csak a kultúra élvezetéért, az is kényelmesen érezheti magát, hiszen a fák hűvös árnyékából is remekül szemlélheti a színpadi előadásokat. Mi szerencsésen elcsíptük a Duna Táncműhely produkcióját, amely a néptánc és a kortárs tánc elemeit ötvözte. A legszórakoztatóbb pillanat mégis az volt, amikor a magyar legények boroshordókon táncoltak, ami igazán felejthetetlen látványt nyújtott.
