A jogalkotók gyakran nem nyelvészek, ami néha hátrányosan befolyásolja a jogi döntéseket.

Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék Büntető Kollégiumának vezető bírája - Kép: Ocskó Ferenc / Szegeder / Telex

„Ezt az 'illetve' kifejezést el kellene felejteni” – fogalmazott Sárközy Szabolcs bíró, a Kecskeméti Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője kedden Szegeden. A jogi nyelvezet érthetőségének fontosságát és a hiányosságokból adódó problémákat emelte ki. A bíró által említett kötőszó különösen figyelemre méltó, mivel nemcsak a jogban kevésbé jártas állampolgáknak, hanem még a jogászok számára is zavaróan nehezen értelmezhetővé teheti egyes törvények különböző rendelkezéseit.

Előfordult ugyanis, hogy azért kellett enyhébb ítéletet hoznia a bíróságnak, mert nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy a jogszabályban jelölt cselekedetekből, amelyeket a jogalkotó az "illetve" szóval választott el, mindent el kell-e követni a nagyobb büntetéshez, vagy csak az egyiket. Ilyen esetben pedig a vádlottra nézve kedvezőbb eset lép életbe, mivel a súlyosabb vád nem állja meg a helyét teljes bizonyossággal.

Sárközy szerint, ahogy egy könyv is akkor jó, ha gördülékenyen olvasható, úgy egy bírósági határozatnak is egyértelműnek, könnyen értelmezhetőnek kell lennie. Ezt nagyban segítené, ha például elhagynánk a jogi nyelvezetből a szenvedő szerkezetet, tehát az a formát, amikor a cselekvés elszenvedője lesz a mondat alanya, és nem az, aki a cselekvést végzi. Bár a jogász azt is elképzelhetőnek tartja, hogy idővel inkább az archaikus stílus felé lépünk vissza, és ezek a nyelvi formák kapnak nagyobb szerepet.

Még kevésbé lehet közérthetőségről beszélni, ha nem is magyar megfogalmazással találjuk szemben magunkat. "Ha azt írjuk oda a vádlottnak, aki még a nyolc osztályt sem végezte el, hogy dolus directus, akkor lehet, hogy szakmailag valami hű de klasszat csinálunk, de nem biztos, hogy érteni fogja" - magyarázta Sárközy.

A büntetőeljárási törvény előírja, hogy a hatóságoknak meg kell bizonyosodniuk arról, hogy az érintett személy teljes mértékben megértette az elhangzottakat. Ebben a folyamatban nem csupán a használt nyelvezet, hanem a kommunikációs helyzet is kulcsfontosságú. Példaként említhető egy eset, ahol egy testi sértés áldozatát gyakorlatilag félkómás állapotban hallgatták ki a rendőrség munkatársai. A sietség következtében nem vették figyelembe, hogy az alany valójában képes-e felfogni a kérdéseket, ami nyilvánvalóan hátráltatta a vallomás megbízhatóságát és pontosságát.

A fiatal vádlottak esetében egy érdekes jogi fogalom a próbára bocsátás, amely lehetővé teszi, hogy bár az illetőt bűnösnek találják, mégsem kell szankcióval szembenéznie. Ez a kifejezés azonban nem igazán elterjedt a köztudatban, így sokan nem is sejtik, hogy adott körülmények között ez jelenthetné a számukra legkedvezőbb megoldást. Gyakran előfordul, hogy a vádlottak azt a jogi tanácsot kapják, hogy fogadják el a felfüggesztett büntetést, amely valójában súlyosabb megítélésnek számít. Így, ha az ismeretlen próbára bocsátás helyett ezt választják, lényegében saját magukkal szemben kérnek súlyosbítást, ami a helyzetük szempontjából kedvezőtlen irányt vehet.

Hasonló félreértés történt abban az említett esetben is, ahol a vádlottak nem értették meg az előkészítő ülés lényegét: ez az intézmény arról szólna, hogy ha a vádlott a váddal megegyezően beismeri a bűnösségét, alkut köthet, nem szükséges tárgyalást tartani, az ügy anélkül is gyorsan lezárható. Az ominózus ügy terheltjei azonban úgy gondolták, megsértenék a bíróságot, ha nem kérik a tárgyalást, így kitartottak ahhoz való joguk mellett. Persze ezt követően teljesen értelmetlenül zajlott le az eljárás, az pedig csak utóbb derült ki, hogy mindez azért történt, mert az illetékesek nem magyarázták el megfelelően a lehetőségeket.

Még inkább megnehezíti a helyzetet, ha valaki tisztában van a tárgyalóteremben zajló eseményekkel, de a hallott kifejezéseket a köznyelv szintjén, és nem a jogi kontextusban értelmezi. Sárközy egy példája szerint előfordult, hogy a vádlott azt hitte, amikor tudomásul vette az ítéletet, akkor csupán annyit jelentett, hogy megértette a kiszabni kívánt büntetést. Azt feltételezte, hogy ez lehetőséget ad neki a fellebbezésre, és csak később jött rá, hogy a tudomásul vétel jogi értelemben az ítélet elfogadását jelenti. "Sajnos a jogalkotók nem mindig nyelvészek" - összegzett az előadó.

Sárközy véleménye szerint a sajtóközlemények nyelvezetének még a tárgyalóteremben használt közérthető stílusnál is egyszerűbbnek kellene lennie. Ennek hátterében az áll, hogy a nyilvánosságot széles körben tájékoztatni kell, és ehhez elengedhetetlen, hogy minél több ember számára világos legyen a közölt információ.

"Közokiratban ne rövidítsünk" - figyelmeztetett a bíró, hozzátéve, hogy sajnos ez a jelenség elterjedt, és már ítéletekben is találkozott a "BAZ megye" kifejezéssel. Ezzel szemben a hosszú, körülményes megfogalmazásokra az energiát nem sajnálják, ami gyakran a közérthetőséget csökkenti. Még a megszokott és általában érthető kifejezések is indokolatlanul elnyújtottak lehetnek; Sárközy például a "börtönbüntetés" és az "eljáró bíró" kifejezéseket is túlzónak tartja, hiszen a börtön már eleve magában foglalja a büntetés fogalmát, a bíró pedig nem csinál mást, mint hogy eljár.

Szintén nem érdemes mondatokon keresztül halmozni ugyanazt a dolgot, ha ez elkerülhető, ha egyértelmű, hogy még mindig ugyanarról - például a korábbi mondatban jelölt alanyról - van szó, ezek az ismétlések csak az elírás kockázatát hordozzák magukban. Ugyanakkor van olyan helyzet is, ahol pont az ismétlés kell ahhoz, hogy következetes legyen a szöveg: például ha korábban járásbíróságról írtunk, nem változtathatjuk azt utána elsőfokú bíróságra.

A jogi terminológia mellett a köznyelv is könnyen okozhat félreértéseket. Sárközy egy érdekes esetre hívta fel a figyelmet, ahol az ügyben érintett állatot hol csirkeként, hol jérceként emlegették. Ez a zűrzavar már elegendő ahhoz, hogy a baromfitartásban járatlanok teljesen összezavarodjanak. Hasonlóan bonyolultak a rokoni kapcsolatok megnevezései is, amelyeket a magyar nyelv nem mindig kezel szigorúan. Ezért egy hivatalos dokumentumban elengedhetetlen, hogy pontosan meghatározzuk, ki kicsoda a szereplők között.