"A boldogság üzenete irányítsa a művészeket!" - hirdette a Szentatya.

Ferenc pápa kórházi kezelése miatt sajnos nem tudott részt venni a művészek és a kultúra ünnepi szentmiséjén, amelyet vasárnap délelőtt José Tolentino de Mendonça bíboros, a Kultúra és Nevelés Dikasztérium vezetője tartott a Szent Péter-bazilikában. A hírt a Vatican News közösségi oldalán osztották meg.

"A szertartás kezdetén elsőként Ferenc pápára gondoltunk. Az ő egészségéért emelünk fel imát" – nyitotta meg a rendezvényt a bíboros, kifejezve háláját a Szentatya iránt, aki mindig is támogatta híveit.

Ferenc pápa homíliájában a művészek különleges szerepét emelte ki, őket "a szépség őrzőiként" jellemezve, akik hajlandók a világ sebei fölé hajolni. Alkotásaik nem csupán esztétikai élményeket nyújtanak, hanem feltárják a történelem mélyén rejtőző jóságot, és a nyugtalanság közepette békét kínálnak az emberiségnek. Tehetségük nem csupán véletlen, hanem egyfajta meghívás, amelyre nagylelkűségükkel, szenvedélyükkel és szeretetükkel válaszolhatnak.

- hangoztatta a Szentatyánk felhívása.

Az évközi hatodik vasárnap evangéliumi szakaszát átgondolva Ferenc pápa megosztotta Jézus megrendítő üzenetét a boldogságokról: "Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul" (Lk 6,20-21). E szavak a világ által elfogadott normák ellenállhatatlan kihívását jelentik, arra ösztönözve minket, hogy a valóságot Isten nézőpontjából szemléljük. Ez a perspektíva képes felfedni a mélyebb igazságokat, amelyek a felszín alatt rejtőznek, és még a gyengeség és a szenvedés közepette is képes észlelni a szépséget.

A Lukács evangéliumából vett szakasz második részére utalva a pápa idézte a kemény és figyelmeztető szavakat: "De jaj, nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat. Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok. Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok" (Lk 6,24-25). Kifejtette, hogy a "boldogok vagytok" és a "jaj, nektek" közötti ellentét annak a fontosságára emlékeztet, hogy felismerjük, hol találjuk meg mi a biztonságunkat.

A Szentatya ezután a művészek hivatásához fűzte gondolatait, amelynek része, hogy tanúi legyenek a boldogságok forradalmi értelmezésének. Küldetésük nem pusztán az, hogy szépséget alkossanak, hanem az is, hogy feltárják a történelem eseményeiben rejlő igazságot, jóságot és szépséget, hogy hangot adjanak azoknak, akiknek nincs hangjuk, hogy a fájdalmat reménységgé változtassák. A pápa megállapította, hogy korunk az összetett válságok ideje, amely nem pusztán gazdasági és társadalmi válság, hanem mindenekelőtt a lélek, az eszme válsága. A művész feladata, hogy segítsen az emberiségnek abban, hogy ne veszítse el végcélját, előrehaladásának irányát, ne veszítse el a remény láthatárát.

A Szentatya figyelmeztette a művészeket arra, hogy ne elégedjenek meg a felszínes reményekkel, hangsúlyozva, hogy az igazi remény mélyen összefonódik az emberi lét drámai aspektusaival, amelyek úgy ragyognak, mint Isten Igéje. Ezért a valódi művészet mindig egy találkozás a misztériummal, a szépséggel, ami túlmutat rajtunk, a fájdalommal, amely megkérdőjelezi létünket, és az igazsággal, amely folyamatosan hívogat minket. Az evangéliumi szakaszban elhangzott "jaj!" pedig az Úr szigorú figyelmeztetése azokra, akik elkerülik ezt a mélységet.

Ferenc pápa a XIX. századi angol költő és jezsuita, Gerard Manley Hopkins művéből merített inspirációt, amikor a "Isten fensége" című költeményét idézte: "Egy világ, mit Isten fensége hord. Villámlana: lemez, ha lengetik." A pápa homíliájában hangsúlyozta a művészek különleges küldetését: felfedezni és megmutatni a rejtett szépségeket, hogy azok a szemünk és a szívünk előtt is megnyilvánuljanak. Hopkins érzékenysége a világban megjelenő különböző "visszhangokat" is tükrözi, mint például az "ólom" és az "arany" visszhangját. A Szentatya rámutatott, hogy a művészek feladata nem csupán az események megörökítése, hanem az értelmezésük is: vajon csupán vonzó, de megtévesztő hangokról van szó, vagy inkább legbelsőbb emberi természetünk hívásairól? A bölcsesség kulcsfontosságú ahhoz, hogy meg tudják különböztetni az értéktelent, ami "elsodor a szél", és azt, ami valóban gyümölcsöt hoz, mint a "víz partjára ültetett fa" (vö. Zsolt 1,3-4) – emelte ki a pápa a szentmisén elhangzott első Zsoltár szavaival.

Kedves művészek, ti vagytok a szépség őrzői, akik a világ sebeit képesek észrevenni és gyógyítani. Ti értitek, hogyan hallgassátok meg a szegények, a szenvedők, a sérültek, a bebörtönzöttek, az üldözöttek és a menekültek kiáltását. Bennetek látom a boldogságok védelmezőit – hangsúlyozta a pápa. Manapság, amikor a különbségeket nem a kölcsönös gazdagodás lehetőségeként, hanem megosztottságunk indoklásaként kezeljük, a kultúra képviselői arra kaptak feladatot, hogy hidakat építsenek, lehetőséget teremtsenek a találkozásra és a párbeszédre, hogy világosságot hozzanak az elmébe és melegség a szívbe.

Arra a kérdésre, amit sokan felvethetnek: "Mi értelme van a művészetnek egy sebzett világban?", a pápa így fogalmazott: A művészet nem csupán valami felesleges kiegészítő, hanem a szellemi szükséglet kifejeződése. Nem menekvés ez a valóságtól, hanem egy felelősségteljes cselekvésre ösztönző üzenet, egy kiáltás a világ felé. A szépségre való nevelés azt jelenti, hogy a reményt ültetjük el az emberek szívébe. A remény sosem válik el a lét drámai aspektusaitól; átjárja a mindennapi harcokat, az élet kihívásait, a korunkkal járó nehézségeket. Jézus szavaira hivatkozva a pápa emlékeztetett arra, hogy a szenvedők, a szegények, a szelídek és az üldözöttek boldogságáról beszél. Ez egyfajta megfordított logika forradalma. A művészetnek pedig ezen forradalom részévé kell válnia. A világnak sürgősen prófétai művészekre, bátor gondolkodókra és kreatív kulturális alkotókra van szüksége.

"Engedjétek, hogy a boldogság evangéliuma irányt mutasson számotokra, és művészetetek erejével hirdessetek egy új világ eljövetelét!" - mondta a pápa, felhívva a művészek figyelmét. Arra buzdította őket, hogy soha ne álljanak meg a felfedezés, a kérdezés és a kockázatvállalás útján. Mert az igazi művészet sosem a komfortzónában él, hanem a nyugtalanság harmóniáját kínálja.

A Szentatya arra biztatta a művészeket, hogy ne feledjék el: a remény nem illúzió, a szépség nem utópia. Tehetségük nem véletlen, hanem meghívás, amire válaszoljanak nagylelkűen, szenvedéllyel, szeretettel.