Az átlagnyugdíj 45 ezer forinttal emelkedhetne, ha nem csupán az inflációt figyelembe véve módosítanák.

A valorizációs eljárás során, amikor a valorizációs szorzók emelkedése éppen megegyezik a nyugdíjmegállapítás évét megelőző év országos nettó átlagkereseti szintjének nominális növekedésével, a nyugdíjhoz való hozzáférés időpontja hasonló jelentőséggel bír, mint azok a tényezők, amelyek a nyugdíj összegét meghatározzák. Ilyen tényezők közé tartozik a ledolgozott évek száma és az említett életpálya-átlagkereset. Azaz, a nyugdíj megállapításának időpontja legalább olyan fontos, mint a munkával eltöltött évek és a kereseti átlag, amelyek a nyugdíj mértékét befolyásolják.

Ennek a valorizációs eljárásnak az eredményeként a friss nyugdíjasok nyugdíjának összege a megállapítás évében kielégítően igazodik az országos átlagkeresethez, de már a nyugdíjazás második évétől megkezdődik a nyugdíj vásárlóerejének relatív csökkenése.

Ennek oka nagyon prózai: a nyugdíjakat csak az infláció mértékével emelik, így minden olyan évben, amikor az országos nettó átlagkereset nominális növekedési üteme magasabb, mint az infláció mértéke, a nyugdíjasok lejjebb csúsznak a viszonylagos elszegényedés csúszdáján.

Nem véletlen, hogy egyre erőteljesebb a svájci indexálás visszahozatalára irányuló követelés. De hogyan alakult volna az átlagnyugdíj 2015 óta, ha a svájci indexálását alkalmazták volna a nyugdíjemelés során? Kiszámolta:

Vagyis arra jutott, hogy

A nyugdíjemelés nem csupán a relatív lecsúszás mérséklésére lenne hivatott, hanem a korábban megállapított, fokozatosan csökkenő értékű nyugdíjakra vonatkozó méltánytalanságok orvoslására is. Ennek érdekében a nyugdíjemelési rendszerbe sürgősen be kellene építeni egy olyan vegyes indexálási mechanizmust, amely figyelembe veszi a bérek alakulását és az inflációt. Továbbá, fontos lenne kompenzáló növelést is bevezetni a korábbi évek során folyamatosan csökkenő nyugdíjak számára, amely biztosítaná, hogy a valorizációs szorzók aktuális értéke szerint történjen az indexálás.

Ez még mindig nem elegendő ahhoz, hogy valóban igazságos nyugdíjemelést valósítsunk meg. A nyugdíjemelési rendszernek nem csupán a nemzetgazdasági nettó átlagkeresethez való folyamatos lemaradást kell figyelembe vennie, hanem a nyugdíjas közösség belső széttagolódását is. Ezt a problémát csak differenciált nyugdíjemelésekkel lehet mérsékelni, például a sávos nyugdíjemelés alkalmazásával, ahol a kisebb nyugdíjjal rendelkezőket nagyobb arányú vagy nagyobb összegű emelésben részesítik.

A címben feltett kérdésre így az a válaszom, hogy indokolt a nyugdíjemelés svájci (vagy hasonló) indexálásra épülő átalakítása, de nem elegendő, mellette a nyugdíjmegállapítás éve szerinti valorizációs korrekciót és a nyugdíj összegétől függő sávos korrekciót is be kell építeni az emelés majdani új eljárásrendjébe.

A modern európai nyugdíjrendszerekben - a szomszédos államok nyugdíjrendszereiben is - a svájci indexálás speciális képletét alkalmazzák.

A vegyes emelési index a következőképpen alakul ebben a specifikus esetben:

Ha például 2024-ben Magyarország bevezette volna ezt az emelési rendszert, hasonlóan a lengyel gyakorlatokhoz, és figyelembe vették volna a reálkeresetek 50%-os növekedését, akkor a 10,4%-os reálkereset-emelkedés fényében a 6%-os inflációs emeléshez hozzá kellett volna adni a reálkereset-növekedés felét. Ennek eredményeként a nyugdíjak 11,2%-kal (azaz 6% + 10,4%/2) nőttek volna, a korábban tervezett 6% helyett.

A 2025-ös előrejelzések alapján a reálkeresetek várhatóan 4,6%-kal növekednek. Ebből adódóan érdemes figyelembe venni, hogy a januári 3,2%-os, valamint a novemberre várható 1,3%-os inflációs nyugdíjemeléshez hozzá kellene adni ennek a növekedésnek a felét. Ennek következtében a nyugdíjak emelésének mértéke nem 4,5%-ra, hanem 6,8%-ra emelkedne idén.